Vágólapra másolva!
A kormányzat jövőre egymilliárd forintot kíván fordítani a turisztikai információs rendszer kiépítésére - nyilatkozta csütörtökön Budai Zoltán turisztikai helyettes államtitkár a Magyar Szállodaszövetség közgyűlésén. A tervek között szerepel a jelenleg 105 irodával rendelkező Tourinform hálózat fejlesztése is.
Vágólapra másolva!

A helyettes államtitkár a közgyűlésen felhívta a figyelmet a magyar idegenforgalom alapvető problémáira: az országba látogató turisták keveset költenek és rövid időt töltenek itt. Ugyancsak gondot jelent, hogy a turisták jellemzően csak Budapestet és a Balatont látogatják és elsősorban a nyári hónapokban érkeznek.

Budai Zoltán szerint olyan kínálatot kell kialakítani, amely kiküszöböli ezeket a problémákat. Elmondta: a magyar idegenforgalomban megindult a minőségi fejlődés, és ez már az idei adatokból is látható, hiszen a magasabb kategóriájú szállodák iránt növekszik a kereslet, ezzel szemben az alacsonyabbaknál visszaesett a forgalom.

- A szállodai szobakihasználtság egyenes arányban áll a minőséggel - mondta Probáld Ákos, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) munkatársa. Hozzátette: az idei év első kilenc hónapjában a kereskedelmi szálláshelyek forgalma kiegyensúlyozott növekedést mutat a korábbi évekhez viszonyítva, ugyanakkor a dollárban mért devizabevételek idén csak a két évvel ezelőtti színvonalat érik el. A turizmus bevételei 2000 január-augusztus hónapokban elérték a 2,45 milliárd eurót, ami 14,1 százalékos többlet az előző év hasonló időszakához képest.

(MTI)

Ajánlat: