Csökken a benzin, emelkedik a gázolaj ára hétfőn

Vágólapra másolva!
A motorbenzin árát három forinttal csökkenti, míg a gázolajét hat forinttal emeli a Mol Rt. literenként jövő hét hétfőn - tette közzé az olajipari társaság csütörtökön. Az emelést követően a 95-ös ólmozatlan benzin 242,50 forintba kerül majd literenként, a gázolaj pedig 233,75 forint lesz.
Vágólapra másolva!

A szeptember 15-i utolsó üzemanyag-változás óta folytatódott a nemzetközi kőolajgazdasági válság. A korábbi előrejelzések ellenére nem csökkent a kőolaj és a legfontosabb kőolajtermékek ára. A legutóbbi időszakban azonban a motorbenzin jegyzésára mérséklődött, és úgy látszik, hogy ez az árszint stabilizálódhat, illetve pozitív esteben akár tovább csökkenhet - indokolta lépését a Mol Rt. közleményben.

Az árváltozások eredményeként a Mol Rt. üzemanyagárai hosszabb idő után ismét a piac által indokolt szintre kerültek - fogalmaz a közlemény. A kőolajpiaci elemzők szerint - amennyiben rendkívüli események nem következnek be - a motorbenzin és a gázolaj nemzetközi piacain további áremelkedések nem várhatók, ezért a társaság vissztér a korábbi gyakorlathoz, amely szerint áraiban folyamatosan érvényesíti a nemzetközi piaci, illetve a forint-dollár árfolyamában bekövetkezett változásokat.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Mol Rt.