Kovács Kázmér az autópálya-díjak után most a Mol ellen szállt harcba

Az [origo] Társalgójának következő vendége Kovács Kázmér ügyvéd, a Magyar Autóklub jogi szakértője. Kovács volt az első személy, aki 1998-ban beperelte az Első Magyar Koncessziós Autópálya Rt.-t, mert drágállotta az útdíjat. Kovács meg is nyerte a pert, azóta is egy vitrinben őrzi a visszakapott 350 forintot. Az autópálya-matrica bevezetésével sem csillapodott harci kedve. Nemrég a Magyar Autóklub bejelentést tett a Gazdasági Versenyhivatalnál, mert az autós érdekvédelmi szervezet szerint a Mol Rt. visszaél monopolhelyzetével az árképzésnél.

Kovács Kázmér ügyvédet, a Magyar Autóklub jogi és érdekvédelmi bizottságának elnökét polgárjogi harcosnak tartják barátai. Neve elsősorban akkor vált ismertté, amikor elsőként beperelte az Első Magyar Koncessziós Autópálya Rt.-t (ELMKA), mert drágállotta az útdíjat.

1998-ban ugyanis még kapus rendszer működött az autópályán, vagyis a felépített kapuknál kellett befizetni a pénzt minden egyes úthasználatkor. Kovács, aki maga is az azóta bevezetett matricás rendszer híve - mely szerint előre kell megvásárolni a matricát, és az adott időkereten belül bármennyiszer lehet használni az autópályát - 1998 májusában meg is nyerte a pert, és visszakapott a kifizetett útdíj árából 350 forintot.

Kovács azt nyilatkozta 1998-ban, hogy voltaképpen a ELMKA és a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium közötti tárgyalások során az ELMKA arroganciája dühítette fel annyira, hogy pert indított ellenük. Az ügyvédet ugyanis az arrogancia és a szűklátókörűség bosszanja a legjobban.

Magát becsvágyó embernek tartja, aki szeret szerepelni. Szereti befolyásolni az embereket, mert úgy látja: nagyon sok olyan nézet van, melyeket korábbi káros befolyások alakítottak ki az emberekben. "Én ezektől a káros befolyásoktól szeretem mentesíteni az embereket" - mondta 1998-ban. Ismerősei szerint kemény, türelmetlen ember, aki időnként még a saját ügyfeleivel is durván beszél. Sikerorientált, folyton szeretné bebizonyítani, hogy ő a legjobb.

Kovács Kázmér és a Magyar Autóklub a Mol benzinár-emelését sem nézte tétlenül. Június végén a Gazdasági Versenyhivatal úgy döntött: versenyfelügyeleti eljárást indítanak szeptember 1-jén a Mol Rt.-vel szemben, és megvizsgálják: jogos volt-e a sorozatos benzináremelés, amit a Mol végrehajtott. A döntés meghozása után pár nappal a Magyar Autóklubtól is bejelentés érkezett, mert az autós érdekvédelmi szervezet úgy látta: a Mol visszaél monopolhelyzetével, és a versenytörvénybe ütköző magatartást tanúsít az áremelésekkel.

"Folyamatosan figyeljük a Mol árképzését. Ennek ellenére úgy döntöttünk, hogy elindítjuk a versenyfelügyeleti eljárást, ami egy átfogóbb vizsgálat lesz. Örültünk, amikor a Magyar Autóklub is megtette a maga bejelentését, mert ez csak megerősít minket. Örülünk annak is, hogy a Magyar Autóklub figyelemmel kíséri az eseményeket, kértünk tőlük különböző információkat is, és reméljük, hogy együtt fogunk tudni működni" - mondta az [origo] kérdésére Hargita Árpád, a Gazdasági Versenyhivatal elnöki titkárságának vezetője. A versenyfelügyeleti eljárás keretében tárgyalást kell tartani és azt 90 napon belül - vagyis 2000. december 1-ig - határozattal le kell zárni. Az időpont egy alkalommal 60 nappal meghosszabbítható.

A Magyar Autóklub másik akciója a mobil benzinkutak telepítése, amelynek létrehozására szintén a nyári benzináremelések adtak alapot. Az első mobil kutak - amelyek ugyanúgy helyhezkötöttek, csak felállításuk olcsóbb, mint a hagyományos kutaké, és ezért olcsóbb benzint tudnak árulni - akár már szeptembertől működhetnek. A tervezett több száz diszkont kút üzemeltetésére már jórészt beszerezték a szükséges engedélyeket. A kutak biztonságos működtetése érdekében az autós érdekvédelmi szervezet rövidesen létrehozza saját üzemanyag-forgalmazó vállalkozását. Az autósok az olcsóbb tankolás érdekében öt liter benzin árával, azaz 1200 forinttal szállnak be a több milliárd forintos beruházásba. Akik fizetnek, azok a jövőben 10-15 forinttal olcsóbban szerezhetik be majd a benzint, gázolajat literenként, mint most. Ahhoz, hogy a kúthálózat létrejöjjön, a mintegy 3 millió autós közül legalább 1 milliónak kellene az Autóklub bankszámlájára befizetni az előbb említett összeget. Az autóklub önköltséges alapon forgalmazza majd az üzemanyagot.

(Üzleti Negyed)

Ajánlat:

Kovács Kázmér élvezi, ha befolyásolhatja az embereket - a Blikk 1998-as interjúja Kovács Kázmérral

Gazdasági Versenyhivatal

Mol Rt.

Magyar Autóklub

Korábban:

A versenyhivatal nem indít vizsgálatot a Mol ellen
2000. június 1.