Családbarát Hely védjegyet kapott a Schneider Electric

Vágólapra másolva!
A gyermeket vállaló munkatársak támogatása, a szülés után a munkába történő visszatérést segítő részmunkaidős foglalkoztatás, irodai dolgozók esetében az otthoni munkavégzés lehetősége – többek között ezeket a családbarát intézkedéseket vezette be a Schneider Electric. A társaság idén elnyerte a Családbarát Hely Tanúsító Védjegy Bronz fokozatát.
Vágólapra másolva!

A Schneider Electric magyarországi érdekeltségeinél kiemelt figyelmet fordítanak a munka és a magánélet egyensúlyának megteremtésére, a társaság az elmúlt években számos lépést tett ennek érdekében. A cég erőfeszítéseit a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. kezdeményezésén is elismerték, a vállalat a múlt év végén elnyerte a Családbarát Tanúsító Védjegy Bronz fokozatát. A minősítésre összesen több mint ezren jelentkeztek, közülük 400 munkahelyet és szolgáltatót díjaztak. A Családbarát Hely védjegyet két kategóriában, a munkahelyi, illetve a szolgáltatói csoportban osztották ki.

Forrás: Schneider Electic

A kezdeményezés célja az volt, hogy olyan vállalatokat, szolgáltatókat ismerjenek el, amelyek egész szemlélete tükrözi a családok igényei iránti érzékenységet. A Schneider Electric számos olyan programot indított el, amely a munkatársak jóllétére fókuszál. A vállalat globális, négy elemből álló Family Leave kezdeményezése a hazai munkavállalók számára is elérhető. A program azon túl, hogy a gyermeket vállalók számára anyagi segítséget nyújt, támogatja azt is, hogy az apák több időt tölthessenek családjukkal a baba érkezését követően. De segítséget kínálnak a közvetlen családtagok ápolásához is, valamint a családban történt halálesetet követően az előírtnál jóval tovább, akár egy hétig is otthon maradhat az érintett munkatárs, természetesen a teljes fizetést kapva.

A Schneider Electric Szigetszentmiklóson található logisztikai központjában dolgozó közel 300 munkavállalót számos kezdeményezés segíti a munka és a magánélet egyensúlyának megteremtésében. A fizikai dolgozókat egyéni munkabeosztással, részmunkaidő lehetőségével, az édesapák gyedre menetelének lehetőségével támogatják, az irodai dolgozók pedig havonta két alkalommal otthonról dolgozhatnak.

„Kismamáinkat bevonjuk a vállalat életébe, az otthon töltött időszak alatt is, rendszeresen kapcsolatban vagyunk velük és a céges rendezvényeinken is részt vesznek. Lehetőséget biztosítunk a részmunkaidős munkavégzésre és a rugalmas munkaidőre is” - mondta el Mayer Piroska, a logisztikai központ HR-vezetője.

Forrás: Schneider Electic