A jó brand eladja a portékát

Vágólapra másolva!
De egy pillanat alatt egekbe emelhető és lerombolható
Vágólapra másolva!

A cég vezetőinek, arcának, influencerének személyes márkája és a cég brandje együtt, összehangolva hozza a legtöbb bevételt. Ám a metakommunikáció világában, amikor mindenki azonnal szétterítheti a véleményét az interneten, sokkal nagyobb figyelmet kell szentelni a brand értékének megőrzésére. Pillanatok alatt lerombolhatják vagy az egekbe emelhetik a kommentek, vélemények.

Lehet, hogy tudatosan, lehet, hogy véletlenül alakult úgy, hogy a vevők rajonganak egy márkáért. Ha véletlenül alakult így, az okos gyártó, szolgáltató azonnal modellezze le, mitől történt meg a csoda, s azután tudatosan folytassa a márkaimidzs további építését, a márka iránti imádat fenntartását és a rajongótábor növelését. „Minden brandeddel, márkával kapcsolatos megjelenésre, kommentre ügyelnünk kell! A krízishelyzetekre fokozottan számolva, profi kommunikációs stratégiával kell rendelkeznünk, mert a pillanatok tört része alatt kell beavatkoznunk a negatív spirál megállításába. Egy nap alatt elveszíthetünk vagy megnyerhetünk mindent.” – A Brandépítés című, évente visszatérő trendközvetítő konferencia előadói idén a gyors reakcióra és a jó márka árakban elismertetésére hoznak friss, ma sikeres megoldásokat, gyakorlatokat. A Piac & Profit és BKIK Brandépítés – 2019 évzáró konferenciáján Tóth Tamástól, Serényi Jánostól, Lakatos Zsófiától, Tonk Emiltől, és még sorolhatnánk a szakma legjobbjainak nevét, akik előadnak a konferencián, megtudhatjuk, hogy a sikert sugalló, a történetre épülő, érzelmekre ható brand visz ma mindent. A márkaépítésnek számos új, nyerő mesterfogása, fortélya van, melyeket a szakma mesterei átadnak a kkv-döntéshozóknak. Mert elsősorban a cég vezetőinek kell megérteniük, hogy a brandkommunikációt a cég stratégiájában a legfontosabb helyen kell kezelni, mivel a bevételekre közvetlen hatással van a sikeres cégmárka.

A Brandépítés – 2019 című országos Piac & Profit konferencia december 17-én kedden lesz Budapesten, a BKIK Székházában lesz. (Krisztina körút 99. 7. emelet). A programról és a regisztrációról részletesen itt olvashat:

https://piacesprofit.hu/konferenciakozpont/brandepites-2019/