A mindentudó okosóráké a jövő

Vágólapra másolva!
Egy jó példán át látszik, miért az okosóra az új tech-divat.
Vágólapra másolva!
Forrás: Huawei

Messze jutottunk attól, amikor az első okosórák még csak a telefon egyfajta vezeték nélküli toldalékainak számítottak: manapság már egészségügyi, navigációs és szórakoztató segédek egyetlen óra-testben. Nem is csoda, hogy nagyon felpörgött a piac, és az is látszik, milyen lehetőségek vannak benne a legújabb modellek tudásának fényében.

2019 második negyedévében 12 millió okosóra fogyott világszerte, ami 44 százalékos éves növekedést jelent: kifejezetten jó arány ez a hardverpiacon. Míg tavaly az éves forgalom a 48 milliárd dolláros szintet érte el, elemzők szerint 2024-re 130 milliárdosra hízik a szegmens. Ez a szakértők szerint több fontos területnek köszönhető, és talán a legegyszerűbb egy olyan új modell tulajdonságain keresztül megmutatni, amely napjaink egyik legdinamikusabban fejlődő gyártójától, a Huaweitől érkezett a boltokba nemrég.

A Huawei Watch GT 2 a férfi és a női vásárlók számára is elérhető, a férfiaknak szánt, 46 mm-es számlappal ellátott modell mellett egy 42 mm-es, női változat is kapható az okosórából. A modellek kialakítása nem elvont műszaki terméket, műanyag „kütyüt” idéz, hanem prémium érzetet kelt, viselője a testreszabható, sokfunkciós óraszámlapok és a cserélhető szíjak segítségével ugyanúgy büszkén viselheti egy elegáns eseményen és kihasználhatja a funkcióit sportolás közben. A stílusos külső ugyanakkor nem minden, a készülék egy komplett miniszámítógépet rejt magában: profi fitneszedzőként figyeli a pulzust, valamint többféle szenzor segít a különféle mozgásformák követésében. A beépített GPS használatával edzés közben akár a telefonunkat is otthon felejthetjük, a folyamatosan gyűjtött adatokból ugyanis a WATCH GT 2-n keresztül is részletesen láthatjuk az aktuális értékeinket és teljesítményünket.

Forrás: Huawei

Az egészségünket az alvásunk figyelésével is óvja, a többi funkciót is támogató mesterséges intelligencia segítségével javaslatokat tesz alvási szokásaink változtatására, problémáink megoldására. A fentiek mellett a Huawei órája a napi stressz-szintünket is figyelemmel kíséri és egész nap méri a testünk visszajelzéseit, hogy egyes szokásaink megváltoztatásával egészségesebb életmódra válthassunk. Természetesen a telefonunkkal is kiválóan együttműködik, többek között jelzi az értesítéseket és a férfiaknak szánt verzió még a Bluetooth hívásokat is támogatja. Ráadásul attól sem kell félni, hogy naponta kell töltőre rakni, hiszen a gyártó saját fejlesztésű Kirin A1 chipkészletének köszönhetően a 46 mm-es variáns akár 14, a 42 mm- es pedig akár 7 napon át is működik egy feltöltéssel átlagos használat mellett. Sőt, ha a mozgás helyzeti adatait pontosan figyelő GPS Sport módot is bekapcsoljuk, még mindig akár 30 órán át bírja a nagyobbik modell, ezzel a hobbisportolók mellett a profik számára is kiváló választás az eredményeik figyelésére és rögzítésére. Lemerülés után sem kell azonban sokat bajlódnunk vagy kábelekkel felszerelkeznünk, a töltés egyszerűen és kényelmesen egy mágneses bölcsőre helyezve történik.

Ha tehát esetleg eddig azt hittük volna, hogy az okosórák egyszerű műanyag pántok csupán, vagy épp bumfordi kütyük vicces számlapokkal, bizony fel kell vennünk a fonalat: a mai kínálat legjobbjai már az életünk számos területén társak, így nem is csoda, hogy az elemzők is elsöprő piaci sikert jósolnak számukra.