Hatvan milliárdból fejleszthetnek a hazai kkv-k

Vágólapra másolva!
Ingyen hitel a kisvállalkozások versenyképességének fejlesztésére
Vágólapra másolva!

Jelentősen, akár egy százalék feletti mértékben is hozzájárulhatnak a magyar gazdaság összteljesítményének növekedéséhez a mikro-, kis- és középvállalatok által végrehajtott fejlesztések, korszerűsítések, amelyek e cégek fejlődési lehetőségeit bővítik. Egy vállalkozás technológiai fejlettsége ma már a versenyképesség egyik legfontosabb fokmérője, megkerülhetetlen a cég növekedése szempontjából. Külső források bevonása nélkül gyakran nullára csökken a további fejlődés, a korszerűsítés, a hatékonyságnövelés – vagyis a versenyképesség megtartásának – esélye.

Forrás: MFB

Szeptember eleje óta ugyanakkor éppen ilyen fejlesztésekre juthatnak hitelhez mikro-, kis- és középvállalkozások, nulla százalékos kamattal a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) uniós finanszírozású 60 milliárd forint keretösszegű programjában. A források célja a vállalkozások technológiai eszközbeszerzésének és korszerűsítésének, valamint korszerű termék- és szolgáltatásfejlesztési képességének támogatása, a vállalkozások technológiai felkészültségének javítása, a korszerű termék- és szolgáltatásfejlesztési képesség megteremtése és bővítése.

Forrás: MFB

„Az MFB folyamatosan gyűjti a vállalkozások visszajelzéseit és igényeit, az uniós forrású hiteltermékeket alapvetően ezek mentén dolgozzuk ki. A tapasztalatok alapján a korszerűsítéssel kapcsolatos beruházások óriási hatással lehetnek a vállalkozások versenyképességére, ezért helyeztük ezt a célt a termék fókuszába” – emelte ki Bernáth Tamás, az MFB elnök-vezérigazgatója.

A hitelprogram, iparágaktól függetlenül, gyakorlatilag a teljes kkv-szektort célozza, jó lehetőséget biztosítva a termelő vállalkozásoknak, az autóipari beszállítóknak, de a vendéglátó- és építőiparban működő cégeknek is. Az MFB programjának kiemelt célja, hogy olyan vállalkozásokat támogasson, amelyek egyáltalán nem, vagy nem megfelelő mértékben jutnak külső forrásokhoz, támogatáshoz.

Forrás: MFB

A teljes futamidő alatt nulla százalékos hitel az ország 642 pontján, az erre kijelölt MFB Pontokon igényelhető. A felvehető hitelösszeg legalább egy, legfeljebb 50 millió forint, a fejlesztések finanszírozása pedig már 10 százalékos önrész mellett elérhető. A hiteltermék futamideje 2-7 év között alakulhat, illetve a kölcsönszerződés megkötésétől számítva legfeljebb 9 hónap rendelkezésre tartási időt is biztosít a pénzintézet, ami indokolt esetben 3 hónappal meg is hosszabbítható. A termékről részletes információkat a www.mfb.hu és a www.palyazat.gov.hu oldalon találhatnak az érdeklődők.

Forrás: MFB