Ilyen még nem volt: 750 milliárd forint uniós forrás várja a hazai vállalkozásokat

Vágólapra másolva!
A kormány egyik kiemelt célja, hogy a 2014-2020-as uniós ciklusban elérhető EU-s forrásokból a hazai vállalkozások könnyen, gyorsan és nem utolsó sorban minden eddiginél olcsóbban juthassanak fejlesztési támogatáshoz. Az érdeklődők az ország 642 pontján juthatnak további információhoz, illetve gyors és egyszerű folyamat segíti a hitelfelvételt is.
Vágólapra másolva!

Az uniós források közvetítésével megbízott Magyar Fejlesztési Bank (MFB) 2016 során 442 MFB Pontból álló hálózatot hozott létre a Budapest Bank, FHB, TakarékBank és a B3 Takarékszövetkezet részvételével. Az idei évben ez további 200 ponttal – ezzel együtt pedig négy újabb közvetítő partnerrel: OTP Bank Nyrt., az MKB Bank Zrt. Gránit Bank Zrt. és az NHB Növekedési Hitel Bank Zrt. – bővült.

A 642 elemből álló hálózat egyedi magyar megoldás: egyesíti a különböző közvetítői rendszerek előnyeit és gyorsabbá, olcsóbbá, hatékonyabbá teszi az uniós visszatérítendő források szétosztását. Nem kevés pénzről van szó: a 2014-2020-as uniós ciklusban mintegy 750 milliárd forintnyi összegre pályázhatnak a hazai vállalkozások.

Az elérhető pénzügyi eszközök kiemelten öt tematikus területet támogatnak: a kutatás, a technológiai fejlesztés és az innováció megerősítését; a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének fokozását; a foglalkoztatást és a munkavállalói mobilitás ösztönzését; az infokommunikációs technológiához való hozzáférés elősegítését és e-technológiák használatának, minőségének fokozását; valamint az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való áttérést minden ágazatban.

Az MFB Pontokon elérhető vállalati önálló hitelprogram (ez a „klasszikus” hitelprogram, ahol nincs támogatott rész) esetében 0% a kamat, míg a kombinált hitelprogram (itt a visszatérítendő hitel mellett van egy vissza nem térítendő támogatás is) egy rendkívül kedvező, 0-2% közötti kamatozású hitel.

Az MFB Pontok létrehozásának egyik fő szempontja az volt, hogy az igénylők a lehető legegyszerűbb eljárás során juthassanak pénzügyi támogatáshoz, illetve kedvező döntés esetén minél könnyebben igénybe is vehessék a számukra megítélt összeget. A gyakorlatban ez úgy valósul meg, hogy az ügyfél felkeresi a hozzá legközelebb található MFB pontot. Ez egyébként a résztvevő hitelintézet saját hálózatán belüli, MFB Pontos arculattal ellátott fiókot jelent.