Rekorderedmény a Dunaferrnél

2008.05.16. 17:40

Az értékesítés mintegy 280 milliárd forintos nettó árbevétele mellett 40,5 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el tavaly az ISD Dunaferr - jelentette be a társaság vezérigazgatója pénteken a dunaújvárosi acélipari konferencián.

Ez a cégcsoport fennállása óta a legjobb árbevétel-arányos adózás előtti eredmény - értékelte a társaságcsoport tavalyi tevékenységét Valerij Naumenko "A megújuló acélipar a fenntartható fejlődés tükrében" címmel, mintegy kétszáz ukrán, lengyel és hazai szakember részvételével megtartott konferncián.

Mint mondta, a Dunaferr a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács szerint már 2006-ban is túlteljesítette  a privatizációs megállapodásban rögzített beruházási, foglalkoztatási kötelezettségvállalásait, valamint a munkakörülményekre vonatkozó és kistérségi -fejlesztési vállalásait.

A cégcsoport tavaly 50 milliárd forintot fordított beruházásokra, elsősorban a meleg- illetve hideghengermű és a környezetvédelem területén.

A meleghengerműben megvalósuló fejlesztések eredményeként a jelenlegi 1,8 millió tonnáról 3 millió tonnára nő a termelés, s 2010-ben már ezt a mennyiséget kell értékesítenie a Dunaferrnek. A hideghengerműben a stratégiai beruházások első üteme már az idén megvalósul.

A környezetvédelmet szolgáló beruházásokkal több mint fél évszázad elmaradt fejlesztéseit valósítja meg fokozatosan a cégcsoport. Egyebek között az év harmadik negyedére több mint egymilliárd forintos költséggel elkészül nagyolvasztói technológiához kapcsolódó zsugorítómű portalanítását szolgáló elektrofilterek beépítése.

A vállalatcsoport eredményei lehetőséget nyújtanak a  kollektív szerződésben (KSZ) rögzített 13. és 14. havi alapbér, valamint az abban szabályozott módon társascsoport szinten mintegy 4 milliárd forint ösztönző kifizetésére is - tájékoztatott Valerij Naumenko.

A vezérigazgató az MTI érdeklődésére elmondta, hogy az idén várhatóan 200 millió euró nagyságrendű beruházást valósít meg a cégcsoport, eredményét pedig várhatóan 15 százalékkal  növeli. Hozzátette, hogy az ISD Dunaferr fontos szerepet tölt be az európai acélpiacon, valamint az ISD korporáción belüli együttműködésben.

KAPCSOLÓDÓ CIKK