Többmillió forintot kaphat az a macskagazdi, aki rá tudja venni a kedvencét erre

Vágólapra másolva!
Egy zsák pénzt kaphatnak most a macskatulajdonosok. Ehhez csupán egyetlen dolgot kell bevállalniuk a házi kedvenceknek.
Vágólapra másolva!

Hatalmas szerencse érheti egy új lehetőségnek köszönhetően a macskagazdikat: 60.000 font (mintegy 27 millió forint) éves támogatást kaphatnak, ha rá tudják venni házi kedvenceiket arra, hogy kóstoljanak meg egy új csirkés macskatápot. A sikeres pályázóknak folyamatosan fel kell jegyezniük a táppal kapcsolatos tapasztalataikat, figyelemmel kísérve az etetési szabályokat, a macska energiaszintjét, viselkedését, a bélmozgását, emésztését, alvási szokását, és az olyan fizikai jellemzőit, mint a súly, a bőr és a szőrzet állapota. 

Cicus
Macska
Fotó: Wikipedia

A fantasztikus ajánlat az Omni nevű újdonságnak számító fehérjetartalmú állateledeleket gyártó vállalatnak köszönhető, ahol nemrégiben kifejlesztették a világ első, laboratóriumban termesztett csirkeféleségből készült teljes értékű macskaeledelt. A neve "Omni Feast, Chicken Revolution".

A rendkívül jövedelmezőnek ígérkező promócióval az állatorvos által alapított vállalat készséges és bevállalós tápszer tesztelőket próbál toborozni. A véleményükre alapozva olyan terméket szeretnének ugyanis a piacra dobni, aminek az íze legalább olyan jó, mint a jellemzően az állattartásra, és intenzív állattenyésztésre támaszkodó hagyományos húsalapú macskaeledeleké. Egy hiteles tanulmány szerint az állateledel-ipar a globális húsfogyasztás akár 20 százalékát is kiteheti.

"A termék táplálkozási szempontból teljes mértékben megfelel minden előírásnak, és még bizonyos egészségügyi előnyöket is biztosíthat a macskák számára" - nyilatkozta Dr. Guy Sandelowksy, az Omni állatorvos-alapítója.

Az állatorvos arra számít, hogy sokan fognak jelentkezni a felhívásra, hiszen ezzel a történelemformáló erővé válhatnak, és azt is felajánlotta, hogy a leglelkesebb és legszorgalmasabb pályázóknak havonta plusz 5.000 fontot fog fizetni, hogy biztosítsa a szerep professzionális ellátását és az adatok megbízhatóságát. Az Omni a feladat ideje alatt az összes étkezési költséget is fedezi. Különösen azoknak a jelentkezését várják, akik hajlandóak képeket és videókat, valamint részletes visszajelzéseket adni.

Dr. Sandelowksy eddig kifejezetten kutyáknak szánt újszerű fehérjetermékek kifejlesztésén dolgozott. Véleménye szerint a húsipar, ahogyan ma ismerjük, egyszerűen nem fenntartható az elfoglalt földterület, víz és szén-dioxid mennyiségével. Ezért alternatív megoldásokra van szükség a macskák számára is. 

image

A kutyákkal ellentétben a macskák kizárólag húst esznek, ezért szükségük van bizonyos tápanyagokra, amelyek csak állati szövetekben találhatók meg. Ennek alapján az állatorvos olyan terméket akart kifejleszteni, ami a valódi csirkehús előnyei mellett még egészséges és környezetbarát is. Az új termék 10 éves munka eredménye, ezalatt az állatorvos olyan egészségügyi problémával küzdő háziállatot kezelt, mint az elhízás és az ízületi gyulladás. Szakmai tapasztalata szerint a termesztett húspótló táp forradalmi változás az állati tápok között, mert kifejezetten gazdag a macskák számára szükséges tápanyagokban, például fehérjében, bizonyos zsírokban, vitaminokban és ásványi anyagokban, a húsban található kevésbé kívánatos összetevők nélkül.