Rengeteg pénzbe fog kerülni a Baltimore-ban történt hídomlás

Vágólapra másolva!
Elkészültek az első becslések arról, hogy mennyibe kerül majd a Baltimore-ban történt hídomlás hatásainak kezelése. A halálos áldozatok mellett pénzügyileg is súlyos katasztrófát jelent a tragikus esemény, amiben nem is a híd újjáépítése a legnagyobb tétel. Több milliárd dollár lesz a végszámla összege.
Vágólapra másolva!

Óriási erőfeszítésekkel folytatódik a Baltimore-ban március 25-én történt katasztrófa következményeinek felszámolása. A több ezer tonnás acélszerkezet és a megsemmisült híd útburkolatának eltávolítására a helyszínre érkezett a keleti partvidék legnagyobb, 1000 tonna emelésére képes daruja, ami mellett több kisebb daruval is dolgoznak a helyszínén. Már sikerült kiemelni a híd első darabját. A mentesítés során a híd acélszerkezetét a helyszínen akkora darabokra kell vágni, amely a daru számára megemelhető.

Az amerikai parti őrség ideiglenes hajózási utat létesített a Francis Scott híd roncsai között a mentesítési munkában részt vevő hajók számára.

A parti őrség tudatta, hogy az ideiglenes mentési útvonal az első lépés a város megbénult kikötőjének megnyitása felé vezető hosszú úton. A kikötőzárat Maryland állam mellett az egész Egyesült Államok gazdasága és szállítási lánca megérzi.

KEY, Francis Scott
Az amerikai Országos Közlekedésbiztonsági Hivatal (NTSB) videójáról készített képen a baltimore-i Francis Scott Key híd acélszerkezetének roncsai alá szorulva vesztegel a Dali konténerszállító hajó 2024. március 27-én.
MTI/AP/NTSB

Szakadhatnak az ellátási láncok

Miközben a mentesítési munkálatok zajlnak, megkezdődött a tragédia gazdaságai hatásainak elemzése is. Az Origo nemrég bemutatta, hogy a katasztrófa igen súlyos következményekkel jár. Az amerikai szövetségi Kisvállalkozási Hivatal (US Small Business Administration) már két irodát nyitott a katasztrófában érintett kis cégek támogatására. A kormányszerv szóvivője elmondta, hogy az anyagi hátrányt szenvedett vállalkozások akár 2 millió dolláros hitelt vehetnek igénybe a nehézségek áthidalására. 

Az eredetileg Baltimore teherkikötőjébe tartó áruszállító hajókat más, a keleti parton működő kikötőkbe terelik, de az onnan szállítmányaikat indító cégeknek megoldást kell találniuk arra, hogy más kikötőből bonyolítsák az exportot. Például a szénszállító cégeknek, vagy az Amerikában legyártott járműveket külföldi piacokra szállító vállalatoknak most más kikötőben kell berakodniuk áruikat.

Súlyos pénzeket emészt fel a rendezés

A híd összeomlása nem várt pénzügyi nehézséget jelent a hosszabb távú gazdasági folyamatok sérülése mellett. Az összeomlott hidat mindenképp újjáépítik, ám arra az előzetes becslések szerint legalább 800 millió dollárt kell majd fordítani.

Ennek az összegnek a többszörését emésztik fel a biztostási szerződések alapján fizetett kártérítések. Nem csak a közvetlen kikötői károk miatt kell ezeket az összegeket kifizeni a biztosítóknak, hanem arra is készülni kell, hogy szállítmányozó, kereskedő cégek is kárigényt nyújtanak be kieső bevételeik kapcsán, akár a kikötőt üzemeltető cégnek, akár a hajózási társaságnak.

KEY, Francis Scott
Az amerikai Országos Közlekedésbiztonsági Hivatal (NTSB) képén a hivatal szakértõi vizsgálódnak a baltimore-i Francis Scott Key híd acélszerkezetének roncsai alá szorult Dali konténerszállító hajón 2024. március 27-én
Fotó: Peter Knudson / .MTI/AP/NTSB

Pontos összesítés még nincs, de előzetes becslések szerint 

a biztosításokra összesen 4 milliárd dollárt kell majd költeni (több mint 1400 milliárd forint). 

Ezzel az összeggel csak azok a kifizetések mérhetők össze, melyeket az Ever Given Szuezi-csatornában történt balesete miatt teljesítettek a biztosítók.

Mindeközben a szerencsétlenséget okozó Dali nevű teherhajó tulajdonosa és a hajót üzemeltető cég is közölte: nem tartják felelősnek magukat a történtekért. Egyúttal egy 19. századi tengerészeti jogszabályra hivatkozva bíróságon kérték azt, hogy a jövőbeni helytállási kötelezettségeiket a teherhajó aktuális értékére korlátozzák. Szerintük a 2015-ben épült Dali jelenleg 42,5 millió dollárt ér, és az ütközés után a javítására további több tízmillió dollárt kell majd költeni.