Ezzel a módszerrel tudnak szigorúan tiltott filmeket nézni az észak-koreai fiatalok

Vágólapra másolva!
Annak ellenére, hogy az észak-koreai hatóságok szigorúan tiltják, hogy a lakosság dél-koreai filmeket és sorozatokat nézzen, a fiatalok egyre kreatívabb módokat találnak ennek megkerülésére, így szinte a kormány orra előtt is elérik a déli szomszéd műsorait.
Vágólapra másolva!

A szocialista-ellenes és a nem szocialista viselkedés kiszűrésére létrehozott munkacsoport végrehajtó munkatársai Sinidzsuban nagyon szigorúan és árgus szemmel figyelnek minden, az illegális videónézésre utaló jelet, sőt naponta két - három alkalommal is házkutatást tartanak a lakosok otthonában. A fiatalok azonban egyelőre megtalálták módját, hogy elkerülhessék a lebukást: NoteTeleken nézik a tiltott csatornákat. Ez egy Kínában gyártott, és Észak-Koreában nagyon népszerű hordozható médialejátszó márka. A szó a "notebook" és a "televízió" szavak összetétele. A hírről egy Észak-Pjongan tartománybeli forrás számolt be a Daily NK-nak. 

észak-korea, határőr
Észak-koreai határőr a kínai határnál (2012-es felvétel) 
Fotó: Wikimedia Commons 

Ennek segítségével a fiatalok legális filmeket tartalmazó CD-t tartanak a meghajtóikban, miközben az SD kártyákon, vagy az USB flash meghajtókon illegális médiatermékeket néznek. Azért tárolják az illegális tartalmat SD-kártyákon vagy USB flash meghajtókon, mert ezek kisebbek, és könnyebben kivehetők és elrejthetők, mint egy CD. Amikor valaki bekopogtat az ajtón, a tizenévesek gyorsan kiveszik az SD-kártyát, és azonnal lejátsszák a meghajtóban lévő CD-n lévő legális műsort, mintha egész idő alatt csak azt nézték volna.

Ezzel a módszerrel csapta be a végrehajtókat egy Sinidzsu-ban élő fiatalember is, akihez a hatóság néhány embere egyik nap váratlanul ellátogatott. A bűnüldöző tisztviselők alaposan átnézték a NoteTel-t illegális adathordozók után kutatva, majd kinyitották a ház összes fiókját is, itt is olyan tárolóeszközöket kerestek, amelyek illegális videókat tartalmazhatnak. Amikor semmi kifogásolhatót nem találtak, elhagyták a házat.

A 2023. szeptember 21-én készült képen egy kínai turistahajó hajózik el az észak-koreai Sinidzsu házai mellett
Fotó: AFP / AFP or licensors/This photo taken on September 21, 2023 shows a Chinese tourist boat sailing past houses in the North Korean town of Sinuiju as seen from the border city of Dandong, in China's northeastern Liaoning province. Stranded North Korean workers and merchants who rely on cross-border trade see scant signs that the frontier with China will reopen soon, despite recent trips abroad by leader Kim Jong Un and the country's athletes. (Photo by Pedro PARDO / AFP) / To go with "China-NKorea-diplomacy-health-trade-virus-labour", FOCUS by Matthew WALSH and Ludovic EHRET

Mivel a végrehajtók soha nem igazolják magukat, csak arra utasítják a lakókat, hogy nyissanak nekik ajtót, már mindenki rutinszerűen elrejt minden kompromittáló tárgyat, ami esetleg bajba sodorhatja. Mivel az észak-koreaiak már születésüktől fogva kénytelenek együtt élni a mindennapos váratlan házkutatásokkal, már elég okosak lettek ahhoz, hogy át tudják verni a végrehajtókat. Így tudnak fű alatt dél-koreai és egyéb tiltott külföldi műsorokat nézni. 

Mióta Kim Dzsongun észak-koreai vezető a Koreai Munkáspárt Központi Bizottságának tavaly év végi plenáris ülésén a Koreák közötti kapcsolatokat ellenséges és harcias államok közötti kapcsolatokként határozta meg, a dél-koreai műsorok nézését még a korábbiaknál is súlyosabb bűncselekményként tartják számon. Az országon belülről érkező jelentések azonban azt sugallják, hogy a kormányzati szigorítások nem tették kevésbé kíváncsivá vagy érdekeltté a fiatal észak-koreaiakat a dél-koreai kultúra iránt.

Forrás: Daily NK