Előkelő helyre rangsorolták a magyar konyhát egy nemzetközi összehasonlításban

gulyásleves
Kedvelt a magyar konyha a külföldiek körében
Fotó: Natalia Hanin
Vágólapra másolva!
Rangsorolták a világ 100 konyháját, és Magyarország a nemzetközi összehasonlításban igen előkelő helyen végzett.
Vágólapra másolva!

A világ konyháinak és ételeinek értékelésére szakosodott Taste Atlason megjelent egy friss ranglista a világ 100 legjobb nemzeti konyhájáról, amelyből kiderül, hogy a magyar konyha igen népszerű a külföldiek körében.

Ez az oldal többek között az egyes nemzetek étkezési szokásainak olyan különlegességeit is ismerteti, amelyekről máshol nem olvashatunk. 

Több ezer éttermet is bemutatnak az oldalon, és rengeteg rangsorral igyekeznek elemezni a gasztronómia különböző vonatkozásait. Többek között felsorolják a legfinomabb ételeket, de mindezt fordítva is: kiderül, hogy mely ételeket nem szeretik a külföldiek egy-egy nemzet konyhájában. 

Sokszor maguk az olvasók szavazhatnak bizonyos témákban.

A világ legjobb konyháit bemutató 100-as listán Magyarország az előkelő 21. helyre került.

Az első az olasz, a második a japán, a harmadik pedig a görög konyha lett - emeli ki a Promotions.hu.

A rangsort több százezer szavazat alapján készítették el, úgy, hogy megnézték, milyen értékelést kapott az egyes országok konyháinak legkedveltebb 50 étele, illetve élelmiszere. Majd ennek alapján állapították meg az országok rangsorát.