Döntött a MÁV: nem lesz kalauz a vonatokon

Vágólapra másolva!
A Pilisvörösvár és Rákos között közlekedő vonatok tesztjelleggel kalauz nélkül közlekednek április 7-től. Ha a két hónapig tartó teszt jól sikerül, akkor több elővárosi és vidéki vonalon is megszűnhet a kalauzos jegyellenőrzés.
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo is beszámolt róla, március 1-jén új tarifa- és kedvezményrendszer vezettek be Magyarországon, amelynek köszönhetően óriási a kereslet a vármegye- és országbérletre. 

Az új rendszer egyszerűsítette a jegyváltást és az utazást, így már nem szükséges a kalauz a vonatokon. Emiatt a MÁV-Start a kalauz nélküli vonatközlekedést fogja tesztelni a budapesti elővárosi forgalomban. 

Elsőként a Pilisvörösvár és Rákos között közlekedő S76-os járatokon próbáljuk ki, hogy az utasok és az eddiginél több feladatot ellátó mozdonyvezetők szempontjából mivel jár a – Nyugat-Európában és néhány térségbeli országban már megszokott – korszerűsítés

- írja a  MÁV honlapja.

Egyelőre csak ott vezetik ezt be, ahol minden feltétel adott a kalauz nélküli közlekedéshez. A vonaton felhívják a figyelmet arra, hogy az adott vonat kalauz nélkül közlekedik. 

Ezzel együtt jelezzük azt is, hogy vészhelyzet esetén használják az ajtók mellett elhelyezett vészhívót. 

Vészhelyzet esetén a mozdonyvezető fog intézkedni.

intercity MÁV, vasút, vonat,
Leszálló utas a Zalaegerszegre közlekedő Göcsej InterCity járaton
Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A MÁV-Start hangsúlyozza, hogy utazást kizárólag érvényes menetjeggyel vagy bérlettel lehet megkezdni, szúrópróbaszerű jegyellenőrzések továbbra is lesznek a vonatokon

Amennyiben az utas a menetjegy-ellenőrzés során nem tudja felmutatni érvényes menetjegyét, bérletét vagy kedvezményes díjtermék használatakor az arra jogosító okmányát, akkor abban az eseten a jegyellenőr pótdíjat számol fel az utasnak.

A vasúttársaság a pilot időszak első egy hónapjában, a május 5-ig tartó átmeneti türelmi időszakban a kalauz nélkül közlekedő S76-os vonatok esetében a menetjegy, bérlet vagy érvényes utazásra jogosító okmány nélkül felszálló utasok számára a jegyellenőrzések során 2600 forintos pótdíjat számít fel a menetjegy árán kívül, ha a felszállás helyén volt jegyvásárlási lehetőség. Május 6-tól viszont minden jegy, illetve bérlet nélküli vagy díjmentes utazási jogosultságot igazolni nem tudó utasnak 25 ezer forintos pótdíjat kell fizetnie a jegy árán felül.

Kalauz nélkül közlekedés esetén, ha az utasnak igazolásra van szüksége, akkor azt az ügyfélszolgálattól igényelheti.