Visszatért Monica Lewinsky

Vágólapra másolva!
Közel három évtizeddel a nevével hivatkozott Lewinsky-ügy után újra a reflektorfénybe került a Fehér Ház egykori gyakornoka. Egy ruházati márka arcaként hívta fel magára a figyelmet, és felbukkanásával máris sok pénzt termelt.
Vágólapra másolva!

Monica Lewinsky 1995-96-ban dolgozott az amerikai Fehér Házban gyakornokként, 1996 tavaszától pedig a Pentagonba került áthelyezéssel. Neve azzal vált világszerte ismertté, hogy mint később kiderült, 1996 novembere és 1997 márciusa között szexuális kapcsolata volt Bill Clinton akkori amerikai elnökkel, amiből később óriási botrány lett. Az ügy lecsengése után a nő könyveket írt és különböző ügyek képviseletében vállalt szerepet.

Monica Lewinsky
Monica Lewinsykről 1998-ban készült felvétel
Fotó: Photolink/ Northfoto / Photolink/ Northfoto/SCANDAL

Az 50 éves Lewinsky most egy ruházati márka képviselőjeként bukkant fel. A frissen "divatmodellé" avanzsált nő a Reformation termékeit kezdte reklámozni a vállalat új kampányában, és ahogy a BBC bemutatja, valószínűleg a cég által sem várt sikerrel.

Lewinsky a márka egyik szettjében:

image

A fenntarthatóságot hangsúlyozó reklámkampány akkora érdeklődést váltottt ki, hogy 

az indulását követő 48 órán belül 2,2 millió dollárt hozott (kb. 800 millió forintot) hozott. 

Ez az összeg nem konkrét, a vásárlók által a márka termékeire elköltött összeget jelöli. Az érték egy nemzetközileg ismert mérőszámon, a Media Impact Value-n alapul. Ez egy alaposan kidolgozott, széles körben elfogadott mutató. Azt mérik vele, hogy a reklámok, a közösségi médiában megjelent posztok stb. a megtekintések és a nézői reakciók alapján mennyit érnek pénzben. Ez pedig nagyon fontos minden vállalatnak, mivel így tudják mérni reklámjaik hatékonyságát.

A Lewinsky által e módon "termelt" 2,2 millió dollár ingyen magas összeg, és ehhez még hozzá kell számolni a cég Instagram-posztjait, melyek a nőnek köszönhetően további 96 ezer dollárt jelentenek.

Egyes szakértői kommentárok szerint merész lépésnek tekinthető, hogy a vállalatnak Monica Lewinskyre esett a választása. A ruhamárkák időről időre szerződést kötnek hírességekkel kollekciójuk reklámozására, ám nehéz megtalálni azokat a személyeket, akikkel kapcsolatban biztosan megtérül az erre fordított pénz.