Üzenetet küldtek a végítélet-bunkerből

Spitzbergák Nemzetközi Magbunker
A Spitzbergák Nemzetközi Magbunker: az itt tárolt magvak az emberiség egészét érintő vészhelyzet esetén segítenék a növénytermesztés újraindítását
Fotó: Mari Tefre
Vágólapra másolva!
Rekordmennyiségű vetőmag érkezett új hozzájáruló országokból az ismert élelmiszernövények magvait őrző Spitzbergák Nemzetközi Magbunkerbe – jelentette be a létesítményt a norvég hatóságokkal közösen üzemeltető Crop Trust.
Vágólapra másolva!

A tájékoztatás szerint a "Végítélet magbankjának" is nevezett magbunkerbe 23 magbank adományozott magvakat, kilenc közülük először – írja a Reuters

A norvég kormány által létrehozott, a permafroszt rétegében lévő barlangokban felépített magbunkerben az ismert élelmiszernövények magvait tárolják egy esetleges globális katasztrófa  - például háború, járványok vagy éghajlatváltozás - esetére. 

A bejelentés szerint a hozzájárulók között vannak bosznia-hercegovinai, kameruni, indonéziai, nigériai, kazahsztáni, kenyai, madagaszkári és zambiai magbankok, az adományok pedig a többi között kukorica, bab, rizs és árpamagokat tartalmaznak.

A most érkezett szállítmányok zöme a BOLD nevű tízéves globális élelmiszer- és tápanyagbiztonságiprogram keretében érkezett a magbunkerbe. 

Az új szállítmányokkal együtt már 77 ország 111 magbankja biztosította növényvilágának tartalékát a tárolóban

– ezt a norvég mezőgazdasági minisztérium közölte.

2016-ban készült felvétel a magbunker belsejéből:

image

A szárazföldi Európa és az Északi-sark között félúton található magbunkerbe 2008-as megnyitása óta a világ minden részéről érkeztek minták.

2015 és 2019 között pedig kulcsfontosságú szerepe volt a harcok által megtépázott szíriai vetőmagraktárak visszatöltésében.

A magbunker termeit évente csupán háromszor nyitják meg, hogy ezzel is korlátozzák a mesterségesen -18 Celsius-fok alatt tartott magok kitettségét a külvilágnak.

Ahogy az Origo korábban bemutatta, a magbunkert sokan az emberiség egyik legfontosabb létesítményének tartják, ám a létesítmény ugyanúgy kitett a klímaváltozás hatásainak. Készletek ettől függetlenül rendszeresen érkeznek oda, 2021 végén már több mint 30 ezer tétel beérkezését regisztrálták.