Rengeteg pénzt bukott egy gyönyörű csaló nő miatt egy férfi

CSAK CÍMLAPI
CSAK CÍMLAPI
Vágólapra másolva!
Egy férfi elmesélte, hogy verte át egy gyönyörű csaló nő. A nő egy cég vezetőjének adta ki magát és rávette a férfit, hogy fektessen be a cégébe. Egy darabig a férfi pénze rendszeresen megsokszorozódott, azonban egy hirtelen fordulat miatt elvesztette az összes pénzét, több tízezer dollárt.
Vágólapra másolva!

A Miamiban élő férfi tavaly decemberben ismerkedett meg egy ázsiai nővel az Instagramon, aki Mandy Linek nevezte magát. A nő azt mondta a férfinak, hogy vezérigazgató egy cégnél, még pedig az Estee Laudernél. Ezután Mandy megkérte a férfit, hogy fektessen be az Ethereumba, ami a világ második legnagyobb kriptovalutája. 

Először a csaló nőt arra kérte a férfi, hogy videóchaten is mutatkozzon be neki. A nő belement a videóhívásba, de előtte leszögezte, hogy nem teljesen hasonlít a profilképén látható nőre. 

image

 

Nem teljesen hasonlít a profilján lévő nőre, de azt gondoltam csak a fotós filterek miatt van

- meséli a férfi.

A férfi befektetett a kriptovalutába és először 500 és 1000 dollárt (180 ezer és 360 ezer forint) töltött fel a Crypto.com oldalra.

Ekkor még azt tapasztalta, hogy a befektetése nyereségesen működik ezért folytatta a pénzfeltöltést, közben az addigi befektetésit visszakapta. 

A dolgok azonban rossz fordulatot vettek, mikor Mandy meggyőzte a férfit, hogy utalja át a pénzét egy másik weboldalra és számlára. A nő az ígérte a férfinek, hogy így napi 1 százalékos nyereséget fog hozni a befektetett pénze. A férfi elismerte, hogy bankja figyelmeztette, hogy ne használja fel a megtakarításaiból származó pénzt kockázatos befektetésre, azonban ő ennek ellenére is a befektetés mellett döntött, mert az gondolta nyereséges lesz. Hozzátette a weboldal kinézette egy videó játékra hasonlított, 

ahol először 48 ezer dolláról 55 ezer dollárra nőtt a pénze, tehát 17 millió forintról, 19 millió forintra nőtt a férfi vagyona. 

Így a férfi úgy döntött, hogy kiveszi a pénzét, de erre azt mondták neki, hogy fizetnie kell, hogy hozzájuthasson. 

image

Ezután nem sokkal a férfi elvesztette a kapcsolatot a csaló nővel, sőt 42 ezer dollár (15 millió forint) tűnt el az online számlájáról.

Később kiderült a nő valójában más képeit használta fel hamis profiljához és több tucat névvel és profillal párosította világszerte ugyan annak a nőnek a képét. A nyomozók elmondták, hogy azok a nők, akiknek a képeit a hamis profilkora használták fel, valószínűleg nem tudtak erről. 

Forrás: DailyStar