Mutatjuk, hogy mennyibe került az idei Oscar - hihetetlen adatok kerültek elő

Vágólapra másolva!
Idén is lezajlott a filmszakma legjelentősebb eseményének tekintett, filmrajongóik millióit heteken át lázban tartó gála, az Oscar-díjak átadása. Ennek apropóján összegyűjtöttünk néhány érdekes, pénzügyi vonatkozású adatot a csillogás, a pompa és legnagyobb sztárok ünnepségéről és a filmekre gyakorolt hatásáról.
Vágólapra másolva!

Idén is milliárdokba került a filmvilág legnagyobb ünnepsége

Az idei Oscar-gálát közép-európai idő szerint március 10-ről 11-re virradóan rendezték meg. Mint általában, a díjátadó egyik legmarkánsabb vonását ez évben is a méregdrága külsőségek jelentették. 

A WallettHub az amerikai filmakadémia adatai és saját gyűjtése alapján 

az idei Oscar-gála költségét 56,9 millió dollárra tette, ez nagyjából 20,5 milliárd forint.

Még az is megvan, mennyibe került idén a vörös szőnyeg, amin a sztárok és a filmalkotók bevonultak a gálára: 24.700 dollárt költöttek rá, és 18 dolgozó kétnapi munkájával fektették le.

vörös szőnyeg, oscar
Leterítik a vörös szõnyeget az Oscar-díjak átadási ünnepségének otthont adó Los Angeles-i Dolby Színház bejárata elé 2024. március 6-án, négy nappal az esemény elõtt
Fotó: Caroline Brehman / MTI/EPA

A rendezvény bekerülési összege azonban szinte jelentéktelennek tűnik az amerikai, stúdiórendszerű filmipar egészéhez képest. A ceremóniát 2002 óta a Dolby Színházban tartják meg, melyet 3400 férőhelyesre alakítottak ki, 94 millió dolláros költséggel (persze sokéves használatra tervezve). 

A teljes hollywoodi filmipar méretét 180 milliárd dollárra becsülik, ehhez képest a legnagyobb ünnepségnek tartott díjátadó költsége szinte aprópénz.

Los Angeles gazdaságának pedig jelentékeny impulzust jelent az Oscar-gála, ahogy Taylor Swift koncertjei is ott, ahol fellép turnéjával. A számítások szerint, bár évente egyszer van Oscar-díj-átadás, az minden évben nagyjából 170 millió dollár löketet jelent a filmipar legfontosabb amerikai városának.

Az ünnepségen persze mindenki a sztárokra volt kíváncsi, akik méregdrága ruhakölteményekben jelentek meg idén is az eseményen. Mutatjuk, mennyit költenek ilyenkor a sztárok. Lapozzon!