Milliókat keres egy szexi szobalány azzal, hogy szinte meztelenül takarít - fotók

Vágólapra másolva!
Nem mindennapi öltözékben végzi munkáját egy fiatal kaliforniai szobalány: mindössze egy bikinit visel, ami alig takar valamit a testéből. Állítása szerint ez élete legjobb döntése, hiszen hetente több millió forintot keres meg így.
Vágólapra másolva!

A kaliforniai Les amellett, hogy felnőtt tartalmak gyártásával foglalkozik, több olyan munkát is kipróbált már, aminek köze van a meztelenkedéshez: dolgozott például 

bikinis felszolgálóként kávézókban, ám később szobalányként helyezkedett el, azonban továbbra is félmeztelenül dolgozik.

 A TikTok-on @virrgogirl néven posztoló Les azt mondja, élete legjobb döntését hozta meg ezzel.

image

Az OnlyFans-modellként is népszerű Les elárulta, hogy egy kolléganője, a szintén szobalányként dolgozó Sammi adta neki az ötletet. Sammi videói ugyanis vírusként terjedtek a TikTok-on, miután elárulta, hogy naponta több, mint félmilliós összeget keres azzal, hogy remek takarítási tippeket oszt meg másokkal, miközben ruhát alig visel magán. Less megköszönte a segítséget, és azt mondja, a mai napig hálás Samminek, 

hiszen ma már ő is több százezret keres naponta.

 Több néző is dicsérte a nő ötletét, volt köztük olyan, aki azóta szintén félmeztelen szobalányként dolgozik, és azt állította, jól keres az új üzlettel. Volt olyan is, aki példaképének nevezte Lest, és közölte, hogy szívesen csatlakozna hozzá, mint munkatárs.

image

Egy korábbi videójában Les azt is kifejtette, mit jelent a bikini barista állás, melyben korábban dolgozott. Egészen hasonló ruházatot viselt, mint most: egy rózsaszín, apró bikinit, melyből szinte kibuggyantak a mellei, közben pedig italokat töltögetett a pult mögött a vendégeknek. Tehát a hagyományos bártender állás, szexi kivitelben. A leglényegesebb különbség eközött és mostani munkája között a fizetés volt. Les azt mondja, 

pultosként a töredékét sem kereste meg annak a pénznek, melyet szobalányként kézhez kap. Mindezt úgy, hogy közben szexinek és kívánatosnak érzi magát.

image

Azonban nem ő és Sammi az egyedüli alkalmazottak, akik félmeztelenül végzik munkájukat a jobb fizetés érdekében. A 23 éves, Massachusetts-i Amber Page két nap alatt több, mint félmilliót keres félmeztelen szobalányként. 

Forrás: DailyStar