Meghökkentek a német vámosok, amikor egy Batmobil érkezett a határra

Simán át lehet csúszni a vámellenőrzésen egy Batmobillal, Batmobil, Németország, BatmobilNémetország
A Batmobilt hamarosan egy németországi kiállításon mutatják be
Fotó: Getty Images/Daniel Knighton
Vágólapra másolva!
Batman ikonikus autóját, amellyel Gotham Cityben száguldozott, Németországba szállították, ahol egy kiállításon mutatják be.
Vágólapra másolva!

A Schwäbisch Hallhoz közeli Untermünkheim vámhivatalában nem mindennapi jármű került a dolgozók szeme elé, ugyanis egy Batmobil érkezett vámvizsgálatra.

Az Autobild számára a Heilbronnban található fő vámhivatal megerősítette, hogy a szuperhős Batman autójáról van szó, és meg is kapta az engedélyt, hogy Németország területére lépjen. 

Az autó több mint harminc éve készült az egyik Batman-filmhez, majd azt egy amerikai vásárolta meg, aki Hohenhole településre szállította.

 

Hamarosan a bajorországi Rosenheimben állítják ki, a Heroes & Heroes elnevezésű kiállításon - írja a Világgazdaság.

Az autó tulajdonosa örülhet annak, hogy a vám a járművet történelmi értékű műtárgynak, és nem kereskedelemben kapható gépjárműnek minősítette, így utána csak 7 százalékos, nem pedig 19 százalékos vámot kell fizetni.