Magyarország kimarad a háborúból és minden érdekeinket sértő szankciót megvétózunk

Ukrajna, Ukrán, Orosz, Oroszország, háború, konfliktus, 2024.03.08.,   UkránOroszháború,
Fotó: Anadolu via AFP
Vágólapra másolva!
Magyarország kimarad a háborúból, nem akarjuk, hogy a gazdasági fejlődés megálljon, kedvezőbb lehet a Széchenyi kártyák kamata. Jöhetnek az újabb uniós pénzek, az új lakásbiztosítási szerződések pedig jelentősen olcsóbbak lehetnek. Heti összefoglaló.
Vágólapra másolva!

A hét első napján tartotta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a gazdasági évnyitó rendezvényét, amelyen előadást tartott Orbán Viktor miniszterelnök. A rendezvényen felszólalt Parragh László, a kamara elnöke, Varga Mihály pénzügyminiszter és Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter is. A gazdaság globális helyzetéről a kormányfő azt mondta, a világ gazdasági és politikai térképének átszabása zajlik, és látható, hogy ez felgyorsult. Jelenleg nem vagyunk elég erősek, és nem vagyunk képesek olyan belső változásokra, amely megemeli az európai versenyképességet. Hogy a Nyugat és a Kelet összekapcsolódik vagy szétválik, befolyásolja Magyarország lehetőségeit. A szűkebb régió kapcsán elmondta: a V4-ek együttműködését nem érdemes feladni, ebben van még szufla, élet. – Szlovákia, Szerbia, Ausztria könnyen adhat egy újabb szövetséget a V4-ek mellett – utalt az újabb együttműködési lehetőségekre.

Orbán Viktor beszél a gazdasági évadnyitón

Magyarország profitegyenlegéről szólva azt mondta, javul, de nem elegendő. Nem akarjuk, hogy a gazdasági fejlődés megálljon, a rezsitámogatást, családtámogatást nem akarjuk megváltoztatni. A kormányfő tavaly is egyértelműsítette, hogy Magyarország ki fog maradni az orosz–ukrán háborúból, és az érdekeit sértő szankciókat továbbra is sikeresen meg fogja vétózni.

Ugyancsak az évnyitón esett szó róla, ledobja az atombombát a kamara: már tavasszal 3-4 százalék közötti fix kamatok jöhetnek a Széchenyi-kártya programban. Nagyon kedvező, a piaci kamatozásnál sokkal vonzóbb államilag támogatott hitelkamatokat dobna a piacra a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a Széchenyi-kártya programban – erősítette meg a Világgazdaságnak Parragh László, a kamara elnöke. Legalább 1600 milliárd kihelyezésére számít a kamara. Arra a kérdésre, hogy lesz-e új hiteltípus, azt mondta, nem akarnak újat. A kamara 3,5 százalékos kamatszintet javasolt a kormánynak, összhangban az infláció csökkenésével. Abban bíznak, hogy a jegybank is követi a kamatpálya csökkenését, és ha ez valóban megtörténik, akkor nyilvánvalóan a hitelkamatok is mérséklődni fognak. Az infláció lassan a múlté, miközben a növekedés újraindult a tavalyi év közepén, ám további fiskális konszolidációra van szükség az infláció mérséklése, valamint a fiskális mozgástér visszanyerése céljából – olvasható a Magyarországról szóló OECD-országtanulmányban, melyet szerdán mutatott be Varga Mihály pénzügyminiszter és Mathias Cormann, a szervezet főtitkára a Pénzügyminisztériumban. A magyar gazdaság teljesítménye jelenleg is mintegy öt százalékkal haladja meg a járvány előtti szintet, ami jóval magasabb, mint az Uniót jellemző, ugyanezen időszak alatt elért 3,5 százalékos bővülésről tanúskodó átlag. 

Szintén a héten derült ki, az Európai Bizottság alapos vizsgálatot követően újabb forrásokat szabadított fel Magyarország számára – írta Facebook-oldalán kedden Zsigmond Barna Pál, az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának parlamenti államtitkára. Kétmilliárd euró érkezhet. A lakásbiztosítási kampány első három napjának adatai szerint viszonylag koncentrált a verseny az új lakásbiztosítási szerződésekért: az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint a KÖBE, az Alfa és a Generali biztosítónál kötötték az összes új szerződés 52 százalékát. A lakásbiztosítási kampány első napjaiban az ügyfelek többsége egyelőre csak tájékozódik, átlagosan minden tizedik érdeklődésből született szerződés. A közlemény szerint ingatlantípusok szerint az ikerházakra és a családi házakra egyaránt 42 ezer forint éves összegre szerződtek az ügyfelek, a társasházi lakások biztosításának éves átlagdíja 22 ezer forint, míg a nyaralóké 25 ezer forint az új szerződők esetében. A piacon 14 biztosító kínál lakásbiztosítási terméket, az első hármat sorrendben a Gránit (korábbi Wáberer) és a Groupama követi.