Kiderült, mikor indul az M1-es, az M7-es és az M3-as autópálya bővítése

Vágólapra másolva!
Tízéves útfejlesztési program kezdődik.
Vágólapra másolva!

Tízéves útfejlesztési programot kezd meg a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) – erről is beszélt Németh Tamás, a cég vezérigazgatója a Világgazdaságnak adott interjúban, melyből az is kiderült, hogy március 15-től országszerte folytatódnak a 2023-ban megkezdett útfelújítások.

Az MKIF 35 évre kapta meg a magyar államtól a gyorsforgalmi úthálózat jelentős részének üzemeltetését, fenntartását és bővítését. 2024-ben a gyorsforgalmi utak üzemeltetéséért az állami támogatás előirányzata bruttó 200 milliárd forint, nettó 156 milliárd forint. A vezérigazgató elmondta, idén folytatják az utakon a tavaly megkezdett munkálatokat.

Legalább akkora mértékben végzünk el munkáltokat, mint 2023-ban. Ennek látványos elemei az új aszfaltrétegek. Nagyjából harminc éve nem történt ilyen kiterjedt felújítás a hazai gyorsforgalmi úthálózaton: eddig 3,6 millió négyzetméteren cseréltük a régi, tönkrement burkolatot új aszfaltra, ami az összes útszakasz 19 százaléka

- mondta Németh Tamás. 

Az autósok számára ez azt jelenti, hogy legalább ugyanennyi, sőt, még több új aszfaltréteget szeretnének elkészíteni. Idén 3,9 millió négyzetméter aszfaltozást terveznek, ami a teljes főpálya újabb 20 százalékát jelenti. Az utak teljes szintre hozásával maximum három év alatt - 2025 -ig - akar végezni a cég, ennek a munkának a nagy részét idén szeretnék elvégezni.

A felújítási munkák a március 15-i hosszú hétvége után kezdődnek. 

Az M1-en nagyrészt végeztünk már, de egy kis rész még maradt. A legnagyobb felújítások az M3-at és az M7-et érintik majd, de lesz az M30-on, M35-ön, M70-en, M15-ön, lényegében mindenhol. A felújítások részletes napi bontását nyilvánosságra fogjuk hozni időben, tehát minden utazó tudhatja majd, mire számítson

- mondta a vezérigazgató. A teljes teljes szintrehozás több száz milliárd forintba kerül. Ebben a hidak, felüljárók felújítása és pihenőhelyek rendbetétele is benne van. 

 

2025. már az építés, bővítés éve lesz

 

Jövőre megkezdődik az M1-es bővítése. Hivatalosan ennek 2025 őszéig kell nekifognunk, de már május közepén megkezdjük a projektet. A munkagépek pedig nyártól érkeznek. Látványos bővítés történik, hiszen kétszer három sáv jön létre, plusz egy úgy nevezett intelligens leállósáv (ITS), amelyet akkor nyitunk ki, ha a forgalom indokolja. Vagyis a járművek akár négy sávon tudnak majd haladni. Maga a bővítés első üteme az M0-tól majdnem Győrig terjed. A pályaszerkezet rendezése is több méter mélységben történhet meg. Egy azonban biztos: a bővítés ideje alatt is fent fogjuk tartani a kétszer két sávos forgalmat

- jelentette ki a vezérigazgató. 

Az M1-es első ütemének bővítésével négy év alatt végeznek, vagyis 2029-re fejeződnek be a munkálatok.  Az M7-esen már 2027-ben megkezdik a munkát. Itt Szabadbattyánig végzik el a bővítést 2x3+ITS sávra. Az utolsó bővítés pedig az M3-é Gyöngyösig, ami 2031-ben veszi kezdetét és 2034-ben várható az átadása. 

A felújítások és a munkálatok idejére sem áll le a közlekedés, és várhatóan nagyobb fennakadásokat sem fog okozni, hiszen kétszer két sávot mindenhol biztosítani fognak. 

Ha időben lesz is átfedés az egyes beruházások között, prioritás, hogy kétszer két sávval a jelenlegi forgalom kisebb zavartatással, kellemetlenségekkel mindenhol levezethető legyen és tervezhető legyen az utazási idő is a közlekedőknek. Minden autópálya esetében vannak tilalmi időszakok, amikor nem végezhetünk munkát. Nemzeti ünnepekkor, nagy rendezvények idején eleve nem dolgozhatunk, azt pedig önként vállaltuk, hogy a nyári szünetben az M7-en Budapest és a Balaton között felfüggesztjük a kivitelezést

- emelte ki a vezérigazgató. 

Az új autópályák építése is folyamatosan halad. Az M200 (korábbi M81) építése, amely Komáromtól Sárbogárdig tart, 2027 és 2030 között indul. Az M8-as, Sárbogárdtól Kecskemétig tartó szakasz építése is elkezdődik, amely, ha elkészül, befolyásolhatja az M0 terheltségét.  Ugyanebben az időszakban elkészül az M4-es még hiányzó, Kisújszállás és Berettyóújfalu közötti része, illetve az M3-as is eléri az országhatárt, a pályán épül egy új Tisza-híd is.