Feldarabolhatnak két hatalmas hipermarketláncot

Woolworths
Ausztráliában feldarabolhatják a nagy hipermarketláncokat
Vágólapra másolva!
A megélhetésükért küzdő ausztrál gazdáknak elegük lett abból, hogy teljesen ki vannak szolgáltatva két hipermarketlánc, a Woolworths és a Coles árleszorító nagykereskedelmi politikájának. Az ausztrál élelmiszer-kiskereskedelem nagyjából kétharmadát a kezében tartó két cég árubeszerzői sokszor a termelői árat sem adják meg a friss zöldségért és a gyümölcsért, s ezzel a gazdák megélhetését sodorják veszélybe.
Vágólapra másolva!

A gyümölcs- és zöldségtermesztőket képviselő National Farmers Federation Horticulture Council (NFFHC) szerint az ország termelőit és fogyasztóit egy nagyvállalati duopólium tartja fogva, amelynek a feldarabolásával és a több szereplő színre lépésével valós verseny alakulhatna ki a kiskereskedelemben, amely gyengítené a Woolworths és a Coles nagykereskedelmi és kiskereskedelmi árakra gyakorolt elképesztő befolyását. 

Az ügyben most szenátusi vizsgálóbizottság próbál képbe kerülni és megtenni a szükséges intézkedéseket.

Így például azt, hogy a törvényi felhatalmazást kapjon az ausztrál versenyhatóság arra, hogy a piaci erőfölényes helyzetek haszonélvezőit kibillentse kényelmes pozíciójukból, és akár feldarabolásuk elrendelésével teremtsen valós versenykörülményeket a kifogásolt területeken.      

A Woolworths és a Coles praktikáit egyre többen kifogásolják, csak az idén hat különböző ügyben rendeltek el ellenük versenyhatósági vizsgálatot erőfölénnyel való visszaélést gyanítva – írja a Reuters nyomán a Világgazdaság.

A politika eddig megosztott volt a kérdésben, a többnyire a vidékieket képviselő konzervatívok eleve a gazdák pártját fogták, míg a tavalyelőtti kormányváltással a hatalomba visszakerült munkáspárt eddig elutasította az élelmiszeripari óriáscégek kötelező szétválasztására irányuló felhívásokat, ám mára belátta, hogy a konfliktushelyzetet valamilyen módon orvosolni kell.

A Woolworths és a Coles a bizottsághoz benyújtott beadványukban azt állították, hogy 

az ausztrál élelmiszer-kereskedelemben nagy a verseny, és az általuk alkalmazott haszonkulcs az egyik legalacsonyabb a világon. 

És különben is, a piacra érkeznek új szereplők is, mint például a német hátterű Aldi diszkontlánc, akikkel nekik is versenyezniük kell.  Ők hárman egyébként a Metcashsel kiegészülve az ausztrál élelmiszer-kiskereskedelem 80 százalékát fedik le.          

A kereskedelmi láncok vezetőit később hallgatja meg a szenátusi bizottság, amelynek május 7-ig kell jelentését és javaslatait letennie a parlament asztalára.