Egy héten át ingyen ad ételeket az egyik gyorsétteremlánc

Egy dolgozó a Burger King egyik szendvicsét készíti a cég egyik gyorséttermében (illusztráció)
Egy dolgozó a Burger King egyik szendvicsét készíti a cég egyik gyorséttermében (illusztráció)
Fotó: BELGA/AFP
Vágólapra másolva!
Egy héten át minden nap ingyen adja a Burger King egy-egy termékét az amerikai éttermeiben. A szokatlan promóciót a cég tavaszüdvözlő akcióként hirdeti, de úgy tűnik, valójában egyik konkurensük lépésére reagálnának azzal. Ami ezúttal nem a McDonald's, hanem a Wendy's.
Vágólapra másolva!

Különleges akciót hirdetett a Burger King, bár úgy tűnik, kizárólag a vállalat amerikai éttermeiben érhető el. Az akcióban március 10-től kezdődően minden nap más fogást választhatnak vendégeik az étteremeikben egy héten át, amihez elég, ha 1 dollárt meghaladó értékben vásárolnak más terméket.

Az ingyenesen kérhető ételek között az amerikai éttermekben kedvelt termékek szerepelnek. Például 

egyik nap ingyenes croissannal, másik nap egészben sült burgonyafalatokkal lehet kiegészíteni az étkezést, feltéve, ha a vásárló egyébként már csatlakozott a Burger King hűségprogramjához.

Az akció rendkívüli, bár korántsem egyedülálló. Nemrég épp a Burger King volt az, amely három napon át ingyen adta legfontosabb szendvicsét, a Whoppert a vásárlóknak. Ezzel a lépéssel és a mostani akcióval is a konkurens Wendy's újdonságára reagálnak. A Wendy's nemrég dinamikus árazást vezetett be egyes szendvicseire, ami azt jelenti, hogy egy-egy termék ára akár napközben is változhat, a kereslet függvényében nőhet és csökkenhet.

A Dunkin pedig a nyári időszámítás bevezetéséhez kapcsolódóan jelentett be promóciót, melynek keretében korlátozott ideig ingyen adják kávéitalaik egy részét. (Az Egyesült Államokban már március 10-én nyári időszámításra álltak át.)

A vásárlók figyelmét minden bizonnyal felkeltő, ingyenes termékeket ajánló promóciók mögött

a gyorsétteremláncok kőkemény üzleti döntései, és egymással vívott, kiélezett küzdelmük áll.

A Burger King a mostani promóciót arra is használja, hogy azzal megágyazzon két új Whopper-változat bevezetésének. Ahogy pedig arról az Origo beszámolt, a legnagyobbnak számító McDonald'snál úgy próbálják megtartani vásárlóikat, hogy szendvicseik alapváltozatait részben újragondolták, de legalábbis más módszerekkel készítik azokat, mint korábban.