Egészen félelmetes, mi került elő egy fürdőszoba felújítása közben

Seattle
Seattle
Vágólapra másolva!
Egy vállalkozó nemrégiben hihetetlen dologra bukkant, miközben az egyik ügyfelének a fürdőszobáját újította fel a washingtoni Seattle-ben.
Vágólapra másolva!

Egy építőipari cégnél dolgozó Vadim Kharkhavyy éppen a fürdőkádat akarta kivenni az egyik ügyfelének a fürdőszobájából, amikor meglátott egy második világháborús gránátot a szegecsek között. 

"Az első gondolatom az volt, hogy mihamarabb kijussak onnan" - mesélte a férfi. "Miután kijutottam, vettem egy nagy levegőt, és visszamentem, hogy folytassam a munkám" - tette hozzá.

Kharkhavyy közelebbről is megvizsgálta a gránátot, és lefotózta. Már tíz éve dolgozik az építőiparban, eddig azonban csak régi újságokra és magazinokra bukkant a falak mögött. A felfedezés nagyon megrémisztette. A gránátot a falban rejtették el egy rekeszben, hozzáférni pedig a kád alatt, és egy szekrényen keresztül lehetett a fürdőszoba falának túloldalán. Habár három órája kárba veszett, amikor rátalált a gránátra, ezt a férfi egyáltalán nem bánta. Azt mondta, hogy ennél sokkal jobban féltette az életét. 

gánátFotó, gránát, robbanóanyag
A kép csak illusztráció
Fotó: New Africa / Shutterstock/Copyright (c) 2022 New Africa

A férfi kihívta a seattle-i rendőrséget és a tűzszerészeket, akik megállapították, hogy az eszköz nem éles. A Seattle-i rendőrség nyomozói elmondták a férfinak, hogy a gránátot egy második világháborús veterán vihette haza. 

Forrás: Fox News