Újabb nagyberuházás indul a Balatonon

Vágólapra másolva!
Balatonfüred a turizmus fontos hazai célpontja: egyrészről a Balaton-partra látogatók kedvelt úti célja, másrészről pedig a konferenciaturizmus egyik hazai fellegvára is, hiszen számos magyar és nemzetközi találkozót szerveznek itt. Ez utóbbihoz kapcsolódóan egy 4 csillagos superior hotellel gazdagodik a város.
Vágólapra másolva!

Az uniós közbeszerzési adatokból most kiderült, a Balatonfüred Város Önkormányzata megbízásából egy újabb, négy csillagos superior minősítésű hotel valósul meg a VEMÉV-SZER Kft. kivitelezésében, közvetlenül a tavaly átadott Kongresszusi Központ mellett. A Magyar Építők cikke kiemeli: ez nem az egyetlen hasonló jellegű beruházás, melyet az északnyugat-magyarországi magasépítésekben jelentős szereplőként ismert cég végez Balatonfüreden: a közeli BalaPort apartmanjain is ők dolgoznak.

A jelen, Kisfaludy2030 programban megvalósuló tervezési és kivitelezési feladatokat is magában foglaló projektben egy 50 szobás és széles szolgáltatási körrel rendelkező szálloda valósul meg, mely kifejezetten a Kongresszusi Központ forgalmát szolgálja majd ki.

 A hotel - a földfelszín alatti tereket nem számolva – tervezetten két szintes lesz, s mind az ötven, 20-23 négyzetméteres szoba erkélyes kialakítást kap majd benne. 

A fejlesztés értéke nettó 2,387 milliárd forint. A 2575 négyzetméteres telken 900,25 négyzetmétert építenek be.

Az épületben többek között éttermet, az azt kiszolgáló 100 adagos konyhát (látványkonyhával együtt), bárt és spa-fitness részleget is kialakítanak. A munkálatokra a kivitelezés megkezdésétől számítva 20 hónapot terveznek szánni.