Új olajhatalom van születőben: egy eddig jelentéktelen kis ország kikerülhet a szegénysorból

Georgetown, Guyana, Dél-Amerika,
Georgetown Guyana fővárosa
Fotó: Shutterstock/Wirestock Creators
Vágólapra másolva!
Kuvait az elmúlt évtizedekben a gazdagság egyik mintapéldájává vált, ahol a felfedezett hatalmas olajvagyon különleges jólétet eredményezett az ország csekély számú népességének. Néhány évvel ezelőtt Dél-Amerika egyik legkisebb államára is ráköszöntött a szerencse: az ország partjainál ugyanis jelentős olajkészleteket fedeztek fel, és az olajtermelés valamint a nyomában járó gazdasági fellendülés hatására ma már előszeretettel emlegetik velük kapcsolatban a kuvaiti példát.
Vágólapra másolva!

Egy kis dél-amerikai ország, Guyana partjainál 2015-ben olajat talált az ExxonMobil, és ahogy az Origo is beszámolt róla, 2019-2020 fordulóján megkezdődött a kitermelés, és az addig meglehetősen szegény, 800 ezer lakosú ország helyzete hirtelen változni kezdett. Tavaly már napi 645 ezer hordót hoztak felszínre, ami 5 éven belül meg fog duplázódni. 

Ezzel az ország Kuvaitot megelőzve az első helyre fog kerülni az egy főre jutó olajkitermelésben.

Az ugyancsak egy főre jutó GDP érték, amely a kitermelés előtt 6000 dollár volt, most 21-22 ezer dollár, és 2028-ban már 38 ezer dollár lesz. Ennél magasabb mutatóval csak a legfejlettebb nyugati országok, az USA, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland büszkélkedhet. 

Guyanát eredetileg a hollandok gyarmatosították, idővel azonban az angolok kezére került. 

Kaiteur,Falls,In,Guyana,2017
A Kaiteur-vízeseés: Guyana nem csak természeti kincsekben gazdag, hanem hatalmas olajvagyont fedeztek fel az ország partjainál a tenger mélyén
Fotó: Shutterstock/Merissa Baichulall / Shutterstock/Merissa Baichulall

A függetlenség elnyerése után a cukor jövedelmezősége hanyatlott, esett a világpiaci ár, az ebből élő országok (mint Kuba és Jamaika is) tönkrementek - emeli ki a Növekedés.hu. Az önálló Guyana kezdetben államosító, szocialista politikát folytatott, aminek teljes csőd lett a vége, majd a 90-es évektől piacbarát kormány jött. A gazdaság fejlődésnek is indult, de még igen elmaradott volt, amikor feltört az olaj.

Mára összesen 3 teljes év telt el az olajkitermelés megkezdése óta, ám a lakosság nagy részéhez még nem ért el ennek pozitív hatása: az állam eddig gigantikus, évtizedek alatt felhalmozott adósságát fizette vissza, most jut hozzá, hogy megkezdje az ország fejlesztését, szociális programok bevezetését.

Közben a szomszédos Venezuela is rá akart támadni az országra régi gyarmati viták ürügyén, valójában az új olaj miatt.

Guyana most egyszerre két kihívással áll szemben: hogyan használja fel a forrásokat a gazdaság általános fellendítése érdekében, egyúttal mekkora tartalékot képezzen alacsonyabb olajárak idejére, másrészt, hogy fejlessze tovább a gazdaságot dubaji mintára úgy, hogy az olajkorszak után is magas szinten működőképes maradjon.