Több tonna csirkehúst loptak el Kubában

Közel félmillió madarat és szintén félmillió tojást semmisítettek meg Bangladesben a madárinfluenza visszaszorítása érdekében
30 elkövetőt helyeztek vád alá (képünk illusztráció)
Fotó: EPA
Vágólapra másolva!
Kubában 30 ember ellen emeltek vádat, mert 133 tonna baromfihúst loptak el egy hűtőházból, és az utcán árulták a zsákmányt. Mindez akkor történt, amikor a kommunista állam súlyos élelmiszerellátási problémákkal küzd.
Vágólapra másolva!

Több mint 1600 dobozt loptak el egy állami tulajdonú raktárból Kubában, Havannában. A dobozokban összesen 133 tonna csirkehús volt. A kivételesen nagy rablásban a rablók a zsákmányt az utcán árulták, az abból szerzett pénzen elektronikai eszközöket, például laptopokat, hűtőket, televíziókat vettek maguknak.

A kubai hatóságok nem közölték a rablás minden részletét. Annyit árultak el, hogy a tolvajok éjjel, éjfél és hajnali 2 óra között rabolták ki az élelmiszerraktárat. A zsákmányt teherautókkal vitték el, amik látszódtak a biztonsági kamerák felvételein.

A 133 tonna baromfihús érzékeny veszteséget jelent. 

A mennyiség az állami élelmiszerelosztó vállalat, a COPMAR tájékoztatása szerint a jelenlegi, központilag meghatározott árak alapján egy tartomány nagyjából egy hónapra elegendő, szintén központilag meghatározott szükségletét takarja. 

A kevés élelmiszer miatt Kubában szigorú jegyrendszer van érvényben.

A 30 vádlott között az állami vállalatnál magas beosztásban dolgozók, informatikusok, biztonsági őrök is vannak, és olyanok is, akik nem a vállalat dolgozói.  Bűnösségük esetén akár 20 év börtönre is ítélhetik őket.

A gigantikus csirkehúsrablás Kuba gazdasági válságára utaló eset. A kommunista szigetország egy ideje komoly ellátási nehézségekkel küzd, kevés az élelmiszer, és a gyógyszerhiány is komoly gondokat okoz. A fizetések alacsonyak, azokból alig lehet megvenni a szükséges termékeket, amik egyébként a központilag előírt ütemezéshez képest több hetes csúszással kerülnek a boltokba – írja a Reuters.

Ahogy az Origo megírta, az élelmiszerhiányt néhány éve struccok importjával próbálta a szigetország enyhíteni. Az Origo beszámolt arról is, hogy 2023-ban súlyos vízhiány lépett fel Havannában, ami az akkori hőségben tovább tetőzte a gondokat.