Titokzatos barlang rejtőzik a Budai-hegyekben, amelynek sokáig lakója is volt

Budai-hegység, földrajzi kistáj, Budapest, hegység, Budai, Budaihegység
A Budai-hegység részlete Erzsébettelek felõl. Balra a János-hegy az Erzsébet-kilátóval, jobbra a Nagy-Hárs-hegy a Kaán Károly-kilátóval
Fotó: MTI/MTVA/Róka László
Vágólapra másolva!
Titokzatos barlang rejtőzik a Budai-hegyekben, amelynek sokáig lakója is volt
Vágólapra másolva!

A fokozottan védett Bátori-barlangról van szó, amely a Duna–Ipoly Nemzeti Parkban található, közelebbről a főváros II. kerületében, egy közkedvelt kirándulóhelyen.

Az erdő közepén lévő föld alatti képződményből őslénytani és régészeti leletek kerültek elő, ráadásul itt egykoron egy remete is lakott, Báthory László. 

Majdnem 20 éven keresztül töltötte ezen a helyen a napjait, imádkozott, elmélkedett és magába fordult. Műfordítással foglalkozott, a Bibliát és a szentek életét ültette át magyar nyelvre. 

Egy idő után a körülményektől és a böjtöléstől az egészségi állapota megromlott. Vissza kellett térnie a pálos rendi kolostorba, amelynek a szerzetese volt. A nándorfehérvári diadal évében, 1456-ban halt meg - írja a Promotions.hu.

Videó a Bátori-barlangról: 

A barlang nyílása a Nagy-Hárs-hegy csúcsa alatt, a hegy észak-keleti oldalán található, hossza 360 méter. A belseje rémisztő, egy hosszú lépcsőn kell lemenni az aljába. Ma már szinte hihetetlen, hogy egykoron valaki lakhelyként használta. A Bejárati-terem 6–10 méter hosszú, 3–6 méter széles és magassága eléri a 8 métert.