Sokat spórolhatnak a családok márciusban, erre érdemes lesz figyelnie

Vágólapra másolva!
2024. márciusában a kormány egy rendkívüli, a váltás költségeit tekintve ingyenes időszakot hozott létre a lakásbiztosítások megújítása miatt. Erről a biztosítók 2024. február 15-ig tájékoztatták ügyfeleiket. A márciusi lakásbiztosítási kampány nyertesei a lakástulajdonosok lehetnek, akik a korábbinál akár olcsóbban, illetve több szolgáltatással vagy nagyobb fedezettel biztosíthatják lakásukat.
Vágólapra másolva!

A kormány a családok védelme és a biztosításpiaci verseny fokozása érdekében tavaly a Nemzetgazdasági Minisztérium javaslatára arról döntött, hogy 2024 márciusától kezdődően egy extra, a váltás költségeit tekintve ingyenes időszakot hoz létre a biztosítások megújítása érdekében.

Így a már meglévő biztosítás évfordulójától függetlenül márciusban is lehet fel lehet mondani lakásbiztosításokat, illetve azokat újra lehet kötni.

A piaci folyamatok már most azt mutatják, hogy a verseny jelentősen élénkült a lakásbiztosítások terén, így a családok jelentős kedvezményeket érhetnek el, ezzel is hozzájárulva a vagyoni biztonság megerősítéséhez – hívta fel a figyelmet közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Az Origo a lakásbiztosítási kampány előzményeit ebben a cikkében mutatta be.

A kormány kötelezte a biztosítótársaságokat, hogy a rendkívüli időszakról február 15-ig tájékoztassák ügyfeleiket. Ennek következtében több mint 4 millió biztosítási szerződéssel rendelkező lakástulajdonos értesülhetett arról, hogy 

márciusban ingyenesen lehetősége nyílik meglévő biztosítási szerződését kedvezőbbre cserélni.

A piaci folyamatok alapján az NGM honlapján megjelent tájékoztató szerint megállapítható, hogy a kormány döntése már februárban éreztette kedvező hatását, hiszen a március elején induló lakásbiztosítási kampány előtt intenzív verseny indult el az ügyfelek érdekében. Ennek eredményeképpen a piaci szereplők már jelenleg is jelentős kedvezményekkel, akciókkal kínálják lakásbiztosítási termékeiket, akár a kibővített szolgáltatásokon, akár az olcsóbb díjakon keresztül.

Lakásbiztosítás (illusztráció)
Márciusban lehetőség van kedvezőbbre cserélni a lakásbiztosítást (illusztráció)
Fotó: Shutterstock / Shutterstock/Copyright (c) 2016 G-Stock Studio/Shutterstock

Az NGM várakozása szerint a kampány során újrakötött szerződések által a lakásbiztosítási szolgáltatások egyszerre bővülhetnek és válhatnak korszerűbbé, így ár-érték arányuk is lényeges mértékben javulhat. Mindez tovább erősítheti az ügyfelek, a családok pénzügyi tudatosságát, és legfontosabb vagyontárgyuk, lakóingatlanuk védelmét.

A kormány üdvözli a piaci szereplők februári, proaktív fellépését mind a termékek fejlesztése, mind azok egyre kedvezőbbé váló díjazása okán. A minisztérium továbbra is arra buzdítja a családokat, hogy lakásbiztosítási szerződéseiket vizsgálják felül és éljenek a márciusi extra lehetőséggel, amelyen keresztül még eredményesebben védhetik meg otthonaikat a nem várt kockázatokkal szemben.