Két nagyon szerencsétlenül járt tini miatt aggódik egész Sinidzsu

Sinidzsu főtere
Sinidzsu főtere, Észak-Korea
Vágólapra másolva!
Az észak-koreai Sinidzsu teljes lakossága most két az utcákon bolyongó tizenéves testvérre figyel, miután édesanyjukat nem szocialista viselkedés miatt börtönbe csukták, és így fedél és étel nélkül maradtak.
Vágólapra másolva!

Egy névtelenséget kérő, Észak-Phjongan tartománybeli forrás a Daily NK-nak azt nyilatkozta, hogy a tizenéves testvérek két évvel ezelőtt még jólétben éltek, de a körülmények hirtelen megváltozása miatt nemrég földönfutókká váltak. Édesapjuk négy évvel ezelőtt meghalt, anyjuk pedig, akit Lee vezetéknévvel illetnek, ötéves börtönbüntetését tölti. 

Sinidzsu főtere
Sinidzsu főtere, Észak-Korea
Fotó: Wikipedia 

Az asszonynak volt egy illegális, kínai gyártmányú mobiltelefonja, amelyet pénzátutalási brókerként munkája során használt. Kínában meglévő kiterjedt kapcsolatai miatt több és nagyobb összegű pénzátutalásokat is fel tudott dolgozni, mint más brókerek. Elég pénzt keresett ahhoz, hogy gyermekeinek irigylésre méltó jólétet biztosítson, annak ellenére, hogy egyedül kellett nevelnie őket.

image

Lee és gyermekei még a világjárvány idején sem tapasztaltak nagyobb anyagi nehézségeket, ez azonban utóbb a vesztüket okozta. Abban az időben, amikor az észak-koreai lakosok túlnyomó többsége szinte egyáltalán nem jutott élelmiszerhez, a család látszólagos jólétét valaki nagyon megirigyelte, és feljelentette a rendőrségen és az állambiztonsági ügynökségen. Ezek a hivatalos szervek pedig rövidesen szoros megfigyelés alá helyezték a Lee családot. 

2023 januárjában Lee-t az állambiztonsági ügynökök követték, amikor pénzt akart átadni a disszidensek családtagjainak, és tetten érték. Az ügynökök azonnal átkutatták az otthonát, ahol egy kínai gyártmányú mobiltelefont és külföldi valutát találtak, köztük amerikai dollárt és kínai jüant.

Mindezeket meglátván Lee-t azonnal letartóztatták az illegális telefonját és készpénzét pedig elkobozták. A vizsgálatot követően öt év börtönbüntetésre ítélték, és rács mögé került.

Az asszony gyerekeit ezután egy anyai nagybácsi gondjaira bízták, aki eladta Lee házát, és a bevételt a testvérek ellátására fordította. De miután a pénz elfogyott, a felesége minden nap panaszkodni kezdett a testvérek miatt, akik nem akartak rokonaik terhére lenni, ezért elhagyták a házat, és azóta az utcán ténferegnek és koldulnak. 

"Jelenleg a testvérek az ismerőseik házaihoz járnak és ételért koldulnak. De ez nem mehet így sokáig, és félő, hogy a fiúk éhen fognak halni. Azok az emberek, akik ismerik a testvérek helyzetét, nagyon sajnálják őket" - panaszolta a forrás. 

 

Forrás: Daily NK