Hamarosan ezermilliárd forintos ágazat lehet a hadiipar Magyarországon

Panther, harckocsi, haerdőfejlesztés, Rheinmetall
Magyarország a Rheinmetall német hadiipari vállalattal közösen fogja fejleszteni a csúcstechnológiás, legújabb generációs harckocsit, a Panthert.
Vágólapra másolva!
Rövidesen mérföldkőhöz ér a feltámasztott magyar védelmi ipar, és a hazai GDP fejlődésével párhuzamosan, az évtized végére teljesítménye messze meghaladhatja az ezermilliárd forintot.
Vágólapra másolva!

2020 nyár végén fordulat történt a hazai hadiiparban, és azóta a reneszánszát éli az ágazat. Minden azzal kezdődött, hogy bő három éve a magyar állam a világszinten is meghatározó német hadiipari céggel, a Rheinmetallal szerződött gyalogsági harcjárművek hazai gyártására. Majd hamarosan az is eldőlt, hogy a mintegy kétmilliárd eurós, közel 800 milliárd forintos program keretében 218 darab Lynx-szel szerelik fel a magyar honvédséget. Ebből 172-t Zalaegerszegen a Rheinmetall Hungary Zrt. gyárt le. 

Az első járművet 2022 októberében szállították le, azonban ami ennél is fontosabb, hogy tavaly december végén legördült a futószalagról az első Zalaegerszegen gyártott Lynx KF41A

Talán ez jól mutatja, hogy a hadiipari beruházások lassan jövedelmezőre fordulnak, olyannyira, hogy a Világgazdaság információi szerint 

néhány éven belül a magyar védelmi ipar teljesítménye adhatja a hazai GDP 1 százalékát.

Számos fegyvergyárról és termelőüzemről, kutatási és fejlesztési bázisról van szó, amelyeket az alábbi térképen szemléltetünk:

Hadigyárak Magyarországon
Ezekben a városokban működnek fegyvergyárak és hadiüzemek Magyarországon 

A kormány célja, hogy az évtized végére, tehát 2030-ra a magyar GDP-t megduplázzák, amivel az értékét 160 ezermilliárd forintra növelnék. Ez azt jelentené, hogy a védelmi ipar 1 százalékos részesedésével abszolút értékben messze meghaladná az ezermilliárd forintot. 

További részleteket ide kattintva olvashat a témában.