Gigantikus fejlesztések zajlanak a Tisza-tó térségében

Tisza-tó, Poroszló
Naplemente a Tisza-tónál
Fotó: Blahuta Sándor
Vágólapra másolva!
1,7 milliárd forint hazai forrásból fejlesztik a Tisza-tó térségét. Ilyen átfogó beruházási keretből még nem gazdálkodhattak a térség fejlesztésére az állami, az önkormányzati és a versenyszféra érintett szereplői.
Vágólapra másolva!

Történelmi jelentőségű fejlesztések zajlanak mintegy 1,7 milliárd forint hazai forrásból a Tisza-tó térségében – mondta a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Közgyűlés elnöke Szolnokon sajtótájékoztatón. Hubai Imre, aki a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács (Tisza-tó TFT) elnöke is, elmondta, hogy a Tisza-tó Program megvalósítása folyamatban van, és ilyen átfogó fejlesztési keretből még nem gazdálkodhattak a Tisza-tó fejlesztésére az állami, az önkormányzati és a versenyszféra érintett szereplői.

A programban 17 beruházás kezdődött el, és fejeződik be 2024-ben a Tisza-tó TFT működési területén. 

A nyertes projektek két vármegyét érintenek, Hevest és Jász-Nagykun-Szolnokot - írja a heol.hu.

A projektek elsősorban a turisztikai attrakciók, az önkormányzati infrastruktúra fejlesztését és a tó jó ökológiai állapotának elérését segítik. Emellett növelik a tó térségében lévő települések gazdasági erejét, népességmegtartó képességét. Hubai Imre ismertetése szerint egyes fejlesztések már az elszámolás közelében vannak, ami azt jelenti, hogy a Tisza-tó Program rendkívüli tempóban halad előre. 

Tisza-tó
Hatalmas fejlesztések zajlanak a Tisza-tónál
Fotó: Facebook 

Juhász Attila Simon, a Heves Vármegyei Közgyűlés elnöke és a Tisza-tó Térségi Fejlesztési Tanács alelnöke kiemelte: térségben gondolkodnak és nem kizárólag a Tisza-tóban vagy annak partjában. A nyertes projektek közül a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) két beruházása már a végéhez közeledik, előreláthatóan idén tavasszal lezárulnak. Hozzátette: mind a 17 projekt vonatkozásában az előlegeket már kiutalták, azok végrehajtási szakaszban vannak.

A Tisza-tó Program részletei, a nyertes pályázók listája elérhető a Tiszato.info oldalon. A honlapon szereplő információk szerint 

a beruházások között szerepel például kollégium épületének átalakítása sportturizmus szálláshellyé, kerékpáros pihenő illetve információs pont létesítése, kiállítótér kialakítása. 

Továbbá kikötőfejlesztés, gyermektábor épületének felújítása, erdőrészlet turisztikai célú fejlesztése, vízügyi beruházások, kútfelújítás, tetőfelújítások, gyógymedence korszerűsítése.