Fontos hírt kaptak a lakáshitelesek, ez érinti a lakásbiztosításukat

Vágólapra másolva!
Március a lakásbiztosítítás hónapja lesz, amikor sok tulajdonos választhat az igényeihez és a pénztárcájához a meglévőnél jobban illeszkedő ingatlanbiztosítást. A jegybank egyértelművé tette: a jelzáloghitellel terhelt ingatlanokra is újraköthető a biztosítás.
Vágólapra másolva!

A lakásbiztosítási szerződés abban az esetben is újraköthető, ha jelzáloghitel vagy a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) miatt hitelbiztosítéki záradékkal terhelt – hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank (MNB).

Idén márciusban – ha az érintett ügyfél úgy dönt – egy hónapig soron kívül átköthetővé válnak a lakásbiztosítások.

Az erről szóló tájékoztatót a biztosítóknak február 15-ig kellett megküldeniük ügyfeleiknek. Érdemes minden ügyfélnek áttekinteni meglévő szerződését és összehasonlítani az új ajánlatokkal. 

Pontosan be kell tartani az ügyintézés lépéseit

A hitelbiztosítéki záradékkal terhelt biztosítás újrakötéséhez ugyanakkor a meglévő hitel adatait az új biztosítási szerződésre is fel kell vezetni és a dokumentumokat be kell mutatni a bank részére. Ellenkező esetben a hitelintézet felmondhatja a kölcsönszerződést – írták.

Akik szerződésük alapján esetleg hosszabb időszakra (akár az egész évre) előre kifizették lakásbiztosítási díjukat,

 azok a felmondási idő lejárta utáni részt visszakapják. 

Szerződés felmondása esetén az ügyfeleknek szükséges rendezni a díjukat a felmondási idő végéig. 

Lakásbiztosítás (illusztráció)
Akár 3 millió lakásbiztosítosítási szerződést is újraköthetnek márciusban (illusztráció)
Fotó: Shutterstock / Shutterstock/Copyright (c) 2016 G-Stock Studio

Nem szüntethető meg a lakásbiztosítás (hacsak a biztosító ebbe külön nem egyezik bele) azoknak, akik nem határozatlan, hanem határozott időre (például 3 évre) szerződtek. A határozatlan idejű, ám hűségkedvezménnyel járó otthonbiztosítás akkor mondható fel, ha az adott ügyfelek a kedvezmény arányos részét visszafizetik. 

Kiemelték azt is, hogy a felmondásnak március 31-ig kell megérkezni a biztosítóhoz.

A felmondást írásban szükséges megtenni, megadva a szerződő nevét, a biztosított ingatlan címét és a biztosítás kötvényszámát, egyértelműen jelezve a szerződő szándékát. Nem fogadja el a biztosító a felmondást, ha március 1-jét megelőzően érkezik, vagy április 2-át követően.

Rengeteg ügyfél válthat biztosítást

Ahogy az Origo megírta, akár több mint 3 millió biztosítási szerződést érinthet a március elejével induló kampány. 

A lakástulajdonosok a korábbinál akár olcsóbban, illetve több szolgáltatással vagy nagyobb fedezettel biztosíthatják lakásukat.