Hihetetlen lottónyeremények: jövő héten már közelít a rekordhoz az ötöslottó

Szerencsejáték Zrt. - Ötöslottó
Rekordösszeget lehet nyerni ezen a héten az Ötöslottón
Vágólapra másolva!
Most ünnepeljük a 67. évfordulóját annak, hogy az egykori Sport- és Lottóigazgatóság megkezdte az Ötöslottó szelvényeinek értékesítését. Ezen a héten minden idők második legnagyobb lottónyereménye a tét. A lottózás története tele van érdekességekkel, ám a telitalálat nem mindig hoz szerencsét, sőt, többeket kifejezetten szerencsétlenné tesz a hirtelen jött gazdagság. Utánanéztünk annak, hogy a lottónyertesek mire használhatják fel ezt a temérdek pénzt.
Vágólapra másolva!

1957. február 13-án, azaz 67 éve kezdték meg az Ötöslottó szelvényeinek árusítását, darabonként 3 forint 30 fillérért. A szerencsevadászokat azonnal lázba hozta a lottónyeremény reménye, pár héttel később az első lottósorsolást mintegy másfél millió szelvény tulajdonosa várta izgalommal. Az első öttalálatos szelvény 1957.  április 11-én született meg, egy özvegyasszony saját, valamint gyermekei életkorát játszotta meg, amellyel máig tartó hagyományt indított el, és örökbe beírta magát a számsorsjátékok történetébe

lottó, szerencsejáték zrt,ötöslotttó, hatoslottó jackpot, lottónyeremény
A mostani hatalmas lottónyeremény lázban tartja a lottójátékosokat 
Fotó: Szerencsejáték Zrt. 

Magyarország legismertebb számsorsjátéka az elmúlt közel hét évtizedben több mint 40 játékost tett milliárdossá, ezreket milliomossá. 

Mi volt minden idők legnagyobb főnyereménye?

Az Ötöslottó eddigi legnagyobb nyereménye közel 6,5 milliárd forint volt, amelyet 2020-ban a 13. játékhéten nyert meg egy játékos.

Az elmúlt időszakban 29 hete, vagyis több mint fél éve nem volt telitalálat, tegnap sem, ezért jövő héten már 6,45 milliárd forint várja a játékosokat, ami a játék történetének második legnagyobb nyereménye. 

A halmozódás miatt egyébként egyre erősebb a kereslet a játék iránt, az elmúlt mintegy 7 hónap alatt megduplázódott a forgalom a halmozódás kezdetéhez képest.

Vagyis tovább fokozódik a lottóláz Magyarországon, de nem csak a hazai játékosokat, a határon túli szerencsevadászokat is csábítja már ez a hatalmas összeg, főként a keleti országhatár mentén található lottózókban, beindult a lottóturizmus.

A lottózás népszerűségének növekedése mögött a szakemberek szerint a nyereményeket terhelő személyi jövedelemadó megszűnése is áll. Változatlan alapjátékár mellett ugyanis - az idén január elsejétől életbe lépett törvényi változás hatására - növekedtek a számsorsjátékok nyereményösszegei, valamint gyorsult a főnyeremény halmozódásának mértéke is. Megszűnt a tradicionális számsorsjátékok nyereményeit terhelő 15 százalékos személyi jövedelemadó kötelezettség.

Mire lehet elég a rekord lottónyeremény?

Az Ötöslottó e heti főnyereményéből akár a legdrágább hazai ingatlanokat is meg lehet vásárolni. Bár az ország legdrágább luxusháza még így sem kerülne elérhető közelségbe az ingatlan.com összeállítása szerint. Ennek alapján egy Szombathely mellett található, több mint 6 hektáros telken megépült négyszintes, 41 szobás palota ára a legborsosabb, amelyért 11,64 milliárd forintot kérnek az eladók.

2024. 01. 26., Békéscsaba, ötös lottó, lottó, illusztráció
Minden idők második legnagyobb főnyereménye a tét ezen a héten az Ötöslottón
Fotó: Bencsik Ádám / Békés Megyei Hírlap

A második legdrágább ingatlanra viszont elég ez az összeg: a Pest vármegyei Acsán egy majdnem 60 ezer négyzetméteres birtokon lévő, 1910-ben épült, 2012-ben felújított 15 szobás kastély ára ugyanis "mindössze" 5,12 milliárd forint.

Szintén valamivel 5 milliárd forint feletti áron kínálják eladásra a Komárom-Esztergom vármegyei Mocsán azt a kastélyt, amely több mint 1800 négyzetméter alapterületű és 33 szobás. Emellett őspark és tó is tartozik hozzá.

Az Ötöslottó főnyereményéből a budapesti ingatlan-kínálat egyik legdrágább tagját is meg lehet vásárolni: a XII. kerületi Orbánhegyen épült 700 négyzetméter alapterületű luxusvilláról van szó, amely egyebek mellett mozival, látványmedencével is fel van szerelve.

Ugyanakkor az összeállítás szerint a főnyereményből megvásárolható Balatonmáriafürdő, Felsőörs és Tiszafüred összes eladó háza. A fővárosi agglomerációban pedig Pilis, Remeteszőlős, Sződliget vagy Zsámbék valamennyi eladó otthona is kijön ebből az összegből.

Mindig szerencsét hoz a lottónyeremény?

Noha sokan irigylik a lottónyerteseket, azonban vannak közöttük olyanok is, aki egyszerűen fel sem veszik a nyereményüket. A Szerencsejáték Zrt. összesítése szerint az elmúlt 20 évben legalább nyolc olyan nagynyertes volt, akik együtt mintegy 4,3 milliárd forintot nyertek, ám veszni hagyták ezeket a csillagászati összegeket. 2017-ben az Ötöslottó november 18-ai sorsolásának nyertese például sohasem vette fel a neki járó 1 milliárd 428 forintot.

2024. 01. 26., Békéscsaba, ötös lottó, lottó, illusztráció
Az Ötöslottó az elmúlt közel hét évtizedben több mint 40 játékost tett milliárdossá és ezreket milliomossá
Fotó: Bencsik Ádám / Békés Megyei Hírlap

Mások pedig nem tudják kezelni a hirtelen jött gazdagságot, és a megnyert összeg rövid idő alatt elvész. Sőt, az is előfordul, hogy még rosszabb anyagi helyzetbe kerülnek, mint amilyenben korábban voltak. Vagyis a valóra vált álom időnként gyorsan rémálommá változik

Az egyik nyertesnek például rengeteg új „barátja" lett, akiknek sokat adott is. Ráadásul a hirtelen jött gazdagság megrészegítette a feleségét, aki elhagyta őt egy másik férfiért, miközben szórta a pénzt. Elváltak, a megmaradt pénz pedig gyorsan elfogyott. Végül annyira mélyre süllyedt, hogy volt időszak, amikor az utcán vagy a parkban aludt egy padon.

Az egész ország megismerhette annak a házaspárnak a történetét is, akiket a szegénysorból húzott ki a lottónyeremény, ám az övék sem lett sikersztori, mert a megnyert összeg gyorsan fogyott. Szerencsére nem jutottak újra koldusbotra, mert annyi maradt belőle, hogy megfelelő színvonalon meg tudjanak élni.