600 millió dollárért veszik meg Michael Jackson zenéit

Az egykori popsztár dalai mellett más ismert előadók zenéjének jogait is érinti a Sony 600 millió dolláros ügylete
Fotó: CMF
Vágólapra másolva!
A Sony 600 millió dollárt, azaz nagyjából 210 milliárd forintot fizet egy olyan zenei csomagért, mely Michael Jackson dalait tartalmazza más előadók munkái mellett.
Vágólapra másolva!

Legalább 600 millió dollárt fizet a Sony Michael Jackson zenei katalógusért, mely az egykori popsztár zenei életművét tartalmazza több más előadó munkái mellett – írja a Bloomberg iparági források, illetve a Billboard értesülései alapján. 

A Variety azt írja, a készülő üzletről nagyjából egy éve röppentek fel az első találgatások. Az adásvétel azt jelenti, hogy a Sony ezért az összegért megszerzi a popsztárhoz köthető zenei katalógus felét, melyben a fizikai mesterfelvételek és kiadói jogok is megtalálhatók. A csomagban nemcsak a popsztár zenéi, hanem olyan előadók anyagi is szerepelnek, mint Jerry Lee Lewis, Ray Charles és más ismert zenészek felvételei.

A teljes csomag piaci értékét legalább 1,2 milliárd dollárra teszik a szakértők.

A Variety megjegyzi, hogy a Sony által a katalógus feléért kifizetett 600 millió dollár a legnagyobb összeg, melyet zenék felvásárlására eddig kifizettek.

Az elmúlt években egyébként több ismert előadó zenei jogai cseréltek gazdát. Ahogy arról az Origo beszámolt, 2022-ben David Bowie dalainak katalógusát adták el. Ezt megelőzően 2021-ben az ismert fiúbanda, a Take That zenéinek jogai keltek el. 2023-ban Katy Perry és Justin Bieber is eladták saját, zenéikhez fűződő jogaikat. Mind Perry, mind Bieber 200 millió dollár feletti összeget keresett az ügylettel.