Varga Mihály: 2024-ben folytatódik a megindult gazdasági növekedés

VARGA Mihály, kormányinfó, 2023. 05. 25., Miniszterelnöki Kabinetiroda épületa, Budapest, sajtótájékoztató
Budapest, 2023. május 25. Varga Mihály pénzügyminiszter a Kormányinfó sajtótájékoztatón a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében 2023. május 25-én. MTI/Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Megérkeztek az első összesítések a tavalyi, 2023-as év költségvetési adatairól - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségimédia-oldalán. Kiemelte: az idén folytatják a hiány és az államadósság csökkentését, a megindult gazdasági növekedés erősítését.
Vágólapra másolva!

Kiemelte,

a gazdasági folyamatok kedvező változását mutatja, hogy az államháztartás pénzforgalmi hiánya kisebb lett, mint 2022-ben.

Ugyancsak kedvező jel a tervezetthez képest is több, 1013 milliárd forint társasági adóbevétel befizetése.

Az államadósság GDP-arányos mértéke tovább csökkent, a pontos számhoz még a KSH adataira lesz szükség - írta a miniszter.

Hozzátette, a részletes államháztartási adatokról ezen a héten tájékoztatást adnak.

Varga Mihály hangsúlyozta, 2024-ben folytatják a hiány és az államadósság csökkentését, a megindult gazdasági növekedéserősítését.