Önmaga legszexibb változata lett ez a fiatal lány, aztán megtriplázta a bevételét - fotó

Vágólapra másolva!
Teljesen kivirult válása után a 27 éves, kaliforniai McKenzie Murieen, miután maga mögött hagyta elnyomó kapcsolatát. Ahogy ő mondja, nagymama stílusból szexire váltott. Meg is lett az eredménye: a fiatal nő ma már háromszor annyit keres, mint korábban, és új párjával felhőtlen a kapcsolata.
Vágólapra másolva!

McKenzie Murieen mindössze 19 éves volt, amikor megismerkedett volt férjével, egy katonával. 18 hónap múlva össze is házasodtak. 5 évet éltek együtt, ezalatt McKenzie pincérnőként, és személyi edzőként dolgozott.

Végül a házasságuk megromlott, ami 2020 augusztusára váláshoz vezetett. McKenzie furcsamód teljesen megkönnyebbült, és úgy érzete, itt az ideje a megújulásnak.

Mckenzie válása előtt Forrás: Northfoto/SWNS/Mckenzie Van Hoy

A változást kisebb dolgokkal kezdte:

a korábbi rövid bubifrizurát hosszúra növesztette, szoláriumba járt, megcsináltatta a körmeit, és bátrabban öltözködött.

Azonban már ez is sokat segített, hogy jobban érezze magát a bőrében.

Mckenzie most Forrás: Northfoto/SWNS/Mckenzie Van Hoy

Ezután szakmát váltott:

pincérnőből fotós lett, amivel háromszor annyit keres: majdnem 50 millió forintnyi összeget évente.

Ma már háromszor annyit keres, köszönhetően a fotózásnak Forrás: Northfoto/SWNS/Mckenzie Van Hoy

McKenzie azonban nem érte be ennyivel: a kisebb változtatásokat követte a botox, az ajakfeltöltés, majd beiratkozott boxra, vett egy Range Rover terepjárót, és megismerkedett új párjával.

- mondta Mckenzie.

Jobban érzi magát, mint valaha. Forrás: Northfoto/SWNS/Mckenzie Van Hoy

Fél évvel a válás után, 2021 márciusára

vírusként terjedt el az egyik Tiktok -videója, amelyben bemutatta mesteri szintű fotóit. Ennek köszönhetően

hat cégtől kapott állásajánlatot. 2022-ben elindította saját fotós vállalkozását,

amely a Paradise Photo Booth Co nevet viseli.

McKenzie válása óta teljesen kivirult. Forrás: Northfoto/SWNS/Mckenzie Van Hoy

Ugyanebben az évben

találkozott új párjával, a 27 éves, edzőként dolgozó Trey-el.

McKenzie először félve vágott bele az új kapcsolatba, azonban egyre inkább megkedvelte a sportos férfit. Úgy érezte, mintha már ezer éve ismernék egymást.

Együtt járják a világot Forrás: Northfoto/SWNS/Mckenzie Van Hoy

Három éve alkotnak egy párt, és elválaszthatatlanok. Munkájuk során bejárják az egész világot, olyan helyekre utaznak, mint Mexikó, vagy a Hawaii-szigetek.

Forrás: DailyStar