Szándékosan hallgathatott el fontos információkat a Wizz Air az utasok elől

Koronavírus, Budapest, repülőtér, Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. Terminál, repülőgép, Wizz Air, repülő
Vágólapra másolva!
Megtéveszthette a fogyasztókat a Wizz Air. A Gazdasági Versenyhivatal most versenyfelügyeleti eljárást indított a légitársaság ellen. Valószínűleg lényeges információkat hallgattak el az ingyenes online utasfelvétellel kapcsolatban, ezzel elkerülhető költségeket okozva az utasoknak.
Vágólapra másolva!

A Gazdasági Versenyhivatal vette észre, hogy a Wizz Air a honlapján 2022. december és 2023. május között elhallgatta azt a fontos információt, hogy azoknak, akiknek retúrjegye van, visszafelé az ingyenes online utasfelvételt a mobiltelefonjuk böngészőjéből megnyitva, a honlap mobiltelefonos nézetének sajátosságai miatt nem tudják elvégezni, így 40 Eurót kellett fizetniük.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

A nemzeti versenyhatóság 2022 októberében átfogó gyorselemzésben megvizsgálta, hogy a Magyarországon elérhető légitársaságok – ideértve a fapados szolgáltatókat – honlapjai, illetve a hazánkban népszerű jegyár-összehasonlítóweboldalak alkalmaznak-e úgynevezett sötét mintázatokat a jegyeladási és reklámgyakorlatuk során.

A GVH már akkor felhívta a figyelmet arra, hogy indokolt esetben versenyfelügyeleti eljárások keretében is vizsgálja majd a piacon a tisztességes verseny szabályainak érvényesülését.

Az ügyindítás kapcsán a GVH ismét felhívja a légitársaságok figyelmét arra, hogy a jegyeladással kapcsolatos információikat minden esetben átláthatóan tegyék közzé, valamint könnyen érthetően és értelmezhetően fogalmazzák meg azokat a fogyasztók számára.

Ahogy azt korábban megírtuk, százával verte át az embereket hamis hirdetésekkel egy internetes csaló páros, egy másik csaló pedig rengeteg pénzt szerzett meg emberektől Kökény Attila nevében, másoknak pedig nem létező szállásokat adtak el. A rendőrök korábban videót is készítettek arról, hogy hogyan lehet elkerülni az online csalásokat, de hasonló hasznos tanácsokat itt is talál.