Egy dolgozó majdnem a kukába dobta, most vagyonokat ér ez a Jóbarátok relikvia

Jóbarátok, Friends, Matthew Perry
Vágólapra másolva!
A Jóbarátok című vígjátéksorozat londoni epizódjának forgatókönyve 25 ezer fontért (32 ezer dollárért, több mint 11 millió forintért) kelt el egy árverésen az Egyesült Királyságban. A kezdő ár 800 font volt.
Vágólapra másolva!

A sorozat negyedik évadának utolsó, dupla epizódja forgatókönyvének egy példányát árverezték, amelyben a sorozat egyik főszereplője, a David Schwimmer színész által alakított Ross Geller esküvőjéről szólt.

A forgatókönyvet néhány héttel az 1998-as londoni forgatás után a wembleyi Fountain Studiosban találta meg egy ott dolgozó.

Az ő feladata az volt, hogy jegyeket osszon a stúdióba, ahol a forgatás zajlott. A férfi először nem tudta eldönteni, hogy mit kezdeni a papírokkal, végül úgy döntött, megtartja.

Az árverést lebonyolító Hanson Ross aukciósház közlése szerint a tétel iránt "óriási globális érdeklődés volt".

A forgatókönyvért folytatott küzdelem során 219 alkalommal emeltek ajánlatot, és Ausztráliából, Németországból, Spanyolországból, az Egyesült Arab Emírségekből, az Egyesült Államokból, Ukrajnából és Svájcból is érdeklődtek.

Ennek az epizódnak a forgatókönyve ért ekkora összeget:

A Jóbarátok hat Manhattan környéki barát életét követi nyomon. A sorozatot 1994 szeptemberétől 2004 májusáig sugározta az NBC. Összesen 236 epizódot forgattak. A sorozat hat Emmy-díjat és egy Golden Globe-díjat kapott. Október 28-án, 54 éves korában hunyt el Matthew Perry színész, aki Chandlert alakította a Jóbarátok sorozatban.