Milliókat ad a sokkal fiatalabb barátjának ez a szőkeség - néha pornótartalmakat is készítenek - fotó

Vágólapra másolva!
Egy nő válása után találkozott a nála 9 évvel fiatalabb párjával, akinek azóta is több ezer fontot ad hetente. A nő és a férfi egy szerződést is kötött, ami megerősíti, hogy valóban a nő tartja el a párját, mindezt azért csinálja, mert úgy gondolja, a nőknek kell gondoskodniuk a férfiakról.
Vágólapra másolva!

A 36 éves Kara Miller válása után 2019-ben találkozott a 27 éves barátjával Daniellel. A pár egy társkereső oldalon ismerkedett meg és azóta is nagyon boldogok együtt. Ehhez hozzá tartozik, hogy

a nő minden héten zsebpénzt ad a barátjának,

aminek az összege csak heti 40 font, azaz közel 20 ezer forint volt,

de ma már közel 1000 fonttal, nagyjából 450 ezer forinttal támogatja hetente.

A pár egy szerződést kötött arról, hogy a férfinak adott zsebpénz egy bizonyos pénzügyi szolgáltatás, speciális feltételekkel. Később kiderült Kara nem csak zsebpénzt ad a fiúnak, hanem korábban 7800 fontot is ajándékozott neki, csupán csak azért, mert jó volt hozzá.

Kara később egy luxusautót is adott a barátjának, amiről csak annyit mondott, azért vette, mert imád gondoskodni a férfiakról.

image

A pár az életét a közösségi oldalakon is megosztja, ahol már több mint 41 ezer követőjük van. Azonban ez az életmód elég költséges, ezért, hogy több bevételhez jussanak, csináltak egy közös OnlyFans fiókot.

Kara elmondta vannak közös tartalmaik is, de van olyan amin csak ő szerepel.

A furcsa párt a korkülönbség miatt sokszor kritizálják. Rengeteg negatív kommentet kapnak, ami azonban egyáltalán nem zavarja őket.

- mondta Kara a negatív kommentekre reagálva.

Forrás: DailyStar