Új szakaszába lépett az egyik legnagyobb hazai beruházás

Déli körvasút 2021.03.
Nádorkert megálló
Nádorkert megálló
Vágólapra másolva!
Hétfőn elkezdődött a Déli Körvasút fejlesztésének következő üteme. A munkálatokra azt követően kerülhet sor, hogy a beruházás tavaly novemberben immár harmadik alkalommal is megkapta a környezetvédelmi engedélyt. A projekt a vasúti pálya átépítését célozza, annak kettőről három, esetenként négyvágányosra bővítésével. 
Vágólapra másolva!

Ahogy az Origo is megírta, a Déli Körvasút beruházás részeként Ferencváros és Kelenföld állomások között megújul a vasúti pálya, új Duna-híd létesült, illetve új vasúti megállóhelyek is épülnek.

egyebek mellett javítja a közlekedést Kelenföld és Ferencváros között, illetve jobb csatlakozást kínál majd a metró- és HÉV-vonalakhoz" - olvasható az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) friss közleményében.

A most kezdődő munkálatok részeként először zárt mobilkerítés épül, majd a MÁV Zrt. területén található – vasútbiztonsági szempontból egyébként is gyérítésre szoruló, zömében gyomfákból álló – növényzet kivágására kerül sor. "A következő munkafázis során korlátozott számban szükség lesz olyan fák kivágására vagy – amennyiben lehetséges – átültetésére is, amelyek a töltés oldalában, a Hamzsabégi park szélén találhatók" - hangsúlyozza a közlemény.

A beruházás során három új vasúti megálló is épül - így fest majd Budán a Nádorkert megállóhely Forrás: BFK

Ezeknek, illetve a Bartók Béla út és a Szerémi sor közötti fáknak a pótlására összességében mintegy 2000 darab előnevelt, nagyobb törzsátmérőjű fa ültetését kapta feladatul a kivitelező. Az újonnan ültetendő fák száma érdemben meghaladja majd a pótlásra szoruló növényekét, így a Déli Körvasút beruházás révén nemcsak a főváros és térségének fenntartható közlekedése javul, de új zöldfolyosóval is gyarapodik a kerület - teszi hozzá a Magyar Építők.

A most bejelentett munkálatok január 15-én, hétfőn elkezdődtek a vonal budai oldalán.

A zárt mobilkerítés építése előreláthatólag február 7-ig tart, ezzel párhuzamosan zajlik majd – még kizárólag MÁV területen – a bozót- és cserjeirtás, illetve a gyomfák kivágása.

Az elmúlt hétvégén és a következő néhány napban a kivitelező munkatársai a vasúttársaság nevében kiadott szórólapokon is tájékoztatják a gépjármű-tulajdonosokat arról, hogy melyek azok a MÁV Zrt. tulajdonában lévő területrészek, ahol a következő időszakban tilos a megállás és a várakozás.