Kegyetlen bosszút állt vőlegényén a faképnél hagyott menyasszony

Manchester Crown Court
A Manchesteri koronabíróság épülete
Vágólapra másolva!
Egy volt menyasszony 60.000 fontot (26,5 millió forintot) lopott a korábbi vőlegényétől, miután az lemondta az esküvőjüket - írja a Mirror. Ezen felül mindent megtett, hogy a férfit tönkre tegye. Ez részben sikerült is neki. 
Vágólapra másolva!

Rosemary Lai most rácsok mögött ül, miután megpróbált 60.000 fontot ellopni exétől. Az esetet súlyosbítja, hogy a nő ezt pont akkor tette, amikor egykori párja lelkileg instabil állapotban volt az eljegyzésük felbomlása után.

Az asszony, aki a közösségi médiában modellként reklámozza magát, a folyamatban lévő peres eljárás szerint bírósági végrehajtók leveleit hamisította, hogy exét egy nagy összegű pénz átadására kényszerítse. Lai 2017-ben ismerkedett meg egykori barátjával a Plenty of Fish online társkereső oldalon, majd egy évvel később sor került a lánykérésre és az eljegyzésre is.

Mark Pritchard ügyész szerint a kapcsolat a kezdetektől fogva nagyon "pénzközpontú" volt, méghozzá Lai részéről, akit exe anyagiasnak írt le. Az áldozat azt mondta, hogy ő fizetett "mindenért", amikor együtt voltak. A pénzsóvár modell amikor megtudta, hogy párja a nagymamája halála után örökölt egy nagyobb összeget és egy ingatlant, elkezdett nagyon drága esküvőt tervezni.

A férfi azonban azzal érvelt, hogy a tervek meghaladják a rendelkezésére álló anyagi keretet, ezért olcsóbb alternetívát és helyszínt kell találniuk. A menyasszony ezt nem volt hajlandó elfogadni, és hamarosan nagyon elmérgesedett köztük a viszony, a vőlegény pedig végül felbontotta az eljegyzésüket.

A szakításukat követően a férfi 2019-ben egy átverés áldozatává vált, amit háromezer fontja (egymillió forintja) bánt. Lai ebben az ügyben ártatlannak bizonyult. Az eset miatt a férfi mentális egészsége nagyon megromlott, és kórházba került. Ekkor Lai az egykori apósjelölthöz fordult, hogy kapcsolatba léphessen volt barátjával. Az idős férfinak azzal érvelt, hogy tönkrement a telefonja, és nem jegyezte meg volt élettársa számát. Kapott egy új telefont, de azon sohasem kereste exét.

A következő három év során a férfi több olyan levelet is kapott a megyei bíróságtól, amik szerint 63.488 fonttal (28 millió forinttal) tartozik, és azt akarják behajtani rajta. A számlák a levélben leírtak szerint esküvői helyszínekre vonatkoztak. Ezeket a leveleket Lai hamisította, és a csalás részeként, valamint a hitelesség érdekében, még hamis követelésszámokat is felhasznált.

A Manchesteri koronabíróság épülete Forrás: Wikipedia

A bíróságon a nevében felolvasott nyilatkozatában Lai exe a következőket állította:

"Rosemary miatt depressziósnak, levertnek és értéktelennek éreztem magam, mivel mindig azt mondta, hogy majd lecserél egy jobb pasasra. A mentális egészségem megromlott, mióta szakítottunk, és bizonyos vagyok benne, hogy ő kreálta ezeket a leveleket."

Lai bűnösnek vallotta magát egy rendbeli csalásban, valamint három rendbeli csaláshoz felhasználható tárgyak előállításában vagy szállításában, amiért két év és három hónap börtönbüntetést kapott.

A védőügyvéd Lai mentségére kifejtette, hogy az asszony korábban még sohasem volt büntetve, egy kórházban és egy Tesco áruházban is munkát vállalt, valamint jótékonysági célokra gyűjtött pénzt.

Egy a tárgyalást figyelő próbaidős tiszt elmondta, hogy Lai az exe vallomását "nagyrészt hazugságnak" minősítette, de már megbánta és sajnálja a tettét. Az ügyvédnő a bíróhoz fordult, és arra kérte, hogy ne küldje börtönbe védencét, akinek egészségügyi problémái vannak.

Peter Horgan bíró azonban úgy döntött, hogy az egyetlen megfelelő büntetés a börtön, mivel az áldozat szerette Lait-t, és a több éven keresztül folyamatosan elkövetett csalás miatt tovább romlott a mentális állapota. A bíró távoltartási végzést is kiszabott, amely öt évig megtiltja Lai-nak, hogy kapcsolatba lépjen az exével.