Újra eladó Alec Baldwin Hamptons-i luxusingatlana

Hilaria Baldwin and Alec Baldwin
Vágólapra másolva!
Alec Baldwin ismét árulja hamptonsi farmházát, méghozzá egy új és jelentősen lefaragott árcédula kíséretében. A házért ezúttal már csak 18,995 millió dollárt kér, ami 10 millió dollárral kevesebb az eredeti listaáránál. 
Vágólapra másolva!

Alec Baldwin kétszeresen Oscar-díjra jelölt, háromszoros Golden Globe-díjas amerikai színész, producer, rendező. Legismertebb filmjei a Fogd a nőt és fuss, a Vadászat a Vörös Októberre, a Bűvölet, Az esküdt, és az Egyszerűen bonyolult. A színész ellen 2023 év elején emeltek vádat gondatlanságból elkövetett emberölés vádjának megalapozott gyanújával. Információk szerint ugyanis a Rust című western forgatása során véletlenül lelőtte Halyna Hutchins operatőrt.

Hilaria Baldwin és Alec Baldwin Forrás: AFP/2015 Getty Images/Larry Busacca

Baldwin New York-i Amagansettben található több hektáros ingatlanának eredeti ára 29 millió dollár volt 2022-ben, amikor debütált a piacon, ezt most 18,995 millió dollárra csökkentettek, hátha így végre elkel. Ez már a sokadik alkalom, hogy az ingatlan árát csökkentik, először tavaly januárban 24,9 millió dollárért, majd tavaly márciusban 22,5 millió dollárért is megpróbálták eladni.

image

Baldwin az 1990-es évek közepén vette meg a házat 1,75 millió dollárért. "Amint megláttam ezt a házat, azonnal beleszerettem, és mindig itt vagyok a legboldogabb, különösen télen szeretek itt időzni" - nyilatkozta a színész, amikor beköltözött.

A Baldwin-birtok középpontjában a 929 négyzetméteres farmház áll, amit az 1740-es években építettek, és azóta folyamatosan felújítottak. Az öt hálószobás épületben van egy étkezős konyha, egy moziszoba, egy borkóstoló terem és egy faburkolatos könyvtár is. A fedett tornácról, és az erkélyekről csodálatos kilátás nyílik a környező természetvédelmi területre.

image

A kertben kialakítottak egy különleges térköves kandallós pavilont, amihez egy medence és egy spa is tartozik. Mellette még egy bekerített zöldségeskert is található.

Forrás: Mansion Global