Közel 2 millió dollárt fizet a világ legnagyobb pornóoldala az áldozatoknak

Pornhub, hekker, hekkertámadás, vírus
A Pornhub szerencsére hamar eltávolította az észrevétlenül garázdálkodó vírust
Vágólapra másolva!
Egy New York-i bíróság előtt kötött jogi megállapodás értelmében a világ legnagyobb pornóoldalát, a Pornhub.com-ot üzemeltető vállalat 1,8 millió dollárt (kb. 650 millió forintot) fizet ki az amerikai kormánynak és szexuális kizsákmányolások áldozatainak. A megállapodást egy olyan peres eljárásban kötötték, melyben az eljáró ügyészség a Pornhub mögötti vállalatot is érintettnek találta jogszerűtlen, üzletszerű szexuális vonatkozású ügyletekben való részvétellel.
Vágólapra másolva!

Az ügyészi hivatal Reuters által idézett közleménye szerint a Pornhub kanadai anyavállalata, az Aylo Holdings, korábbi nevén MindGeek, úgynevezett halasztott vádemelési eljárás keretében pénzügyi kötelezettséget vállalt arra, hogy kompenzálja azokat a bevételeket, melyekre jogosulatlan szexkereskedelem révén tett szert. Ez a konstrukció azt jelenti, hogy a vállalatot a hatóságok három éven keresztül megfigyelés alatt tartják. Ez alatt az időszak alatt a cégnek

ütemezett fizetéseket kell teljesíteni a kormányzat, valamint érintett magánszemélyek irányába is.

A kormányzat a befolyó pénzeket a szexuális visszaélések elleni szabályrendszerek megerősítésére fordítja, míg a magánszemélyek végeredményben kártérítésként kapják azt.

Képünk illusztráció Forrás: AFP/2017 Getty Images/Ethan Miller

Az ügy előzménye még 2009-re nyúlik vissza, idézi fel a Fox Business, továbbiakat az előzményekről a Magyar Nemzet cikkében olvashat. Az ügyészség szerint a vállalat felületein, köztük a Pornhubon, a GirlsDoPorn (GDP) és GirlsDoToys (GDT) nevű tartalom-előállítók készítette videókat tett elérhetővé a felhasználóknak.

Az Aylo több mint 100 ezer dollár bevételre tett szert a GDP-től a megosztás ellenértékeként, de az így megjelenített tartalmak jogszerűtlenek volt, olyan szexkereskedelemből származtak, melynek kiskorúak voltak az áldozatai.

A tartalom-előállítókkal szemben megfogalmazott vádak szerint a videókban feltűnő nők egy része a felvételek idején jogilag még nem számított felnőttnek, egy részüket pedig kényszerítették a szereplésre. A GDP ellen 2019-ben indították meg a szövetségi eljárást.

Az ügyet súlyosbítja, hogy a Pornhub akkor még MindGeek néven működő vállalata nem ellenőrizte le azt az állítást, hogy az általa megjelenített videókban szereplő nők valóban beleegyeztek a felvételek készítésébe, egyszerűen elfogadta a GDP erre vonatkozó állítását.

Az ügyészi hivatal most kiadott közleménye szerint a halasztott vádemelési eljárással a Pornhub pénzügyileg elszámoltathatóvá vált azért, mert – mint a közleményben fogalmaz az eljáró ügyész –

Ez az eset nem pusztán a világ egyik legnagyobb online tartalommegosztójának fegyelmezésére szolgál, hanem az egész iparág biztonságát növelő standardok fejlesztésére is szolgál – mutat rá az ügyészi közlemény. A felnőttfilmes tartalmakat szolgáltató platformok regulázására készül az Európai Unió is.