20 évvel hosszabbodhat meg a Paksi Atomerőmű üzemideje

MVM Paksi Atomerőmű Zrt. sajtóbejárás, sajtótájékoztató, Paks, 2023.12.05.
Vágólapra másolva!
Az Euratom előírásainak megfelelően bejelentették az Európai Uniónak a Paksi Atomerőmű további üzemidő-hosszabbításának megkezdését - hangzott el az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. által tartott nemrég véget ért sajtótájékoztatón. A  vezérigazgató és munkatársai a hosszabbítás kapcsán bemutatták az erőmű egyes üzemi területeit is.
Vágólapra másolva!

„A nemzeti energiastratégia eredményes megvalósításának egyik fő letéteményese az MVM Csoport, az MVM Csoport sikereié pedig a Paksi Atomerőmű" – így foglalta össze a magyar villamosenergia-ipar legnagyobb szereplőinek jövőképéről és felelősségéről szóló beszédét dr. Kiss Csaba, az MVM Zrt. termelési vezérigazgató-helyettese a Paksi Atomerőműben tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette: „A magyar állam tulajdonában álló vállalatokként kötelességünk a ránk bízott közvagyonnal való felelős és fenntartható gazdálkodás: tulajdonosként ezért is tekintjük stratégiai kérdésnek a világszinten is elismert biztonsági és rendelkezésre állási mutatókkal bíró Paksi Atomerőmű üzemelési idejének további meghosszabbítását."

Dr. Kiss Csaba az atomerőmű jelentőségéről szólva ismertette: 2022-ben a paksi létesítmény az MVM Csoport termelésének 79 százalékát, amivel párhuzamosan a hazai energiaigény 35 százalékát itt termelt villamos energiával szolgáltatták ki. Az atomerőmű szerepe mind az ország energiastratégiájának, mind a cégcsoport jövőképének szempontjából megkerülhetetlen - ismertette.

- mondta a termelési vezérigazgató-helyettes.

(b-j) A sajtóttájáékoztatón dr. Kiss Csaba, az MVM termelési vezérigazgató-helyettese, dr. Horváth Péter János, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vetzérigazgatója, Tóth Pál műszaki vezérigazgató-helyettes, és Czibula Mihály, a tervezett üzemidő-hosszabbítás projektvezetője Fotó: Polyák Attila - Origo

Bejelentették az Európai Unió számára a Paksi Atomerőmű üzemidejének további meghosszabbítását

„Az Euratom előírásainak megfelelően októberben megtörtént a Paksi Atomerőmű további üzemidőhosszabbítása megkezdésének bejelentése az Európai Unió felé.

– tájékoztatott Horváth Péter János, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója a mai sajtóeseményen.

Magyarország villamosenergia-ellátásbiztonsága, a nemzetközi kitettség csökkentése mindig is rendkívüli fontosságú volt az energiapolitika számára, az elmúlt években kialakult helyzet pedig még tovább erősítette annak szükségességét, hogy hazánk folyamatosan, nagy mennyiségben, fenntartható módon termelni képes alaperőművekkel rendelkezzen – mutatott rá a vezérigazgató

A Paksi Atomerőmű az elmúlt négy évtized során bebizonyította, hogy nem csupán a gazdaságos áramtermelés legfontosabb eszköze, hanem nélkülözhetetlen szerepet játszik a klímaváltozás elleni küzdelemben is, hiszen eddigi működésével összesen közel 250 millió tonna széndioxid-kibocsátást akadályozott meg. Horváth János Péter felhívta arra a figyelmet, hogy az idei dubaji klímacsúcson végre véget ért "a méltatlan vita" az atomenergia szerepéről. A találkozón 22 ország kötelezte el magát amellett, hogy a 2050-re a 2020-as érték háromszorosára kell növelni a nukeláris energia globális teljesítményét, hívta fel rá a figyelmet a vezérigazgató.

Dr. Horváth Péter János, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója Fotó: Polyák Attila - Origo

"Jelenleg 412 atomreaktor működik a világban, 300 ezer megawatt teljesítménnyel, és nagyjából 60 ezer megawattnyi teljesítmény áll építés alatt. Ezekhez képest a paksi 2 ezer megawatt teljesítmény nem tűnik soknak, de a kibocsátásmentes energiatermelés, illetve az energiastabilitás szempontjából óriási jelentősége van" – ismertette Horváth Péter János.

A Paksi Atomerőmű termelése teljes mértékben fedezi a hazai háztartások áramfogyasztását, és emellett még az építőipar, a mezőgazdaság, a szállítás, posta, távközlés, valamint szállás- és vendéglátóhelyek teljes igényét is kielégíti: a bruttó hazai fogyasztás egyharmada múlik a létesítmény működésén.

Az üzemidőhosszabbítás folyamata során ugyanakkor minden egyes berendezésünket, rendszerünket megvizsgáljuk, értékeljük, és ha szükséges, cseréljük, mindezt természetesen a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően, szigorú hatósági ellenőrzés mellett, ahogyan azt mindig is szoktuk" – mondta a vezérigazgató. Hozzátette: „A biztonság iránti maximális elkötelezettséggel és a felelős, jó gazda szemlélettel kialakított üzemeltetési és karbantartási gyakorlat eredményeként a Paksi Atomerőmű teljes mértékben alkalmas arra, hogy még további évtizedeken keresztül szolgálja Magyarországot."

20 évvel hosszabbítanák meg a Paksi Atomerőmű üzemidejét Fotó: Polyák Attila - Origo

Tóth Pál, az erőmű műszaki vezérigazgató-helyettese közölte, mintegy 250 rekonstrukciót kell elvégezni az üzemidő-hosszabbításhoz, amelyek fele egymilliárd forintnál költségesebb. A tervezett feladatokból nagyjából 20-nak az elvégzését már megkezdték.

A villamos és irányítási rendszer rekonstrukciója 1,5 milliárd eurós beruházás lesz

- jelezte.

A tervezett üzemidő-hosszabbítás mind a négy blokkra vonatkozik.

Az atomerőmű működését a nem cserélhető berendezések - köztük a reaktor, gőzfejlesztő - határozzák meg, de mintegy fél millió cserélhető, javítható berendezés működik az erőműben. Ezek közül jelentős számú műszert, berendezést cserélni kell, hiszen csaknem 50 év után sok már nem lesz megbízható. A nukleáris biztonságot ugyanakkor a működés legutolsó napján is ugyanúgy kell biztosítani, mint az üzemidő elején - emelte ki.

Czibula Mihály, az üzemidő-hosszabbítási projekt vezetője közölte, a tervek szerint 2028-ban nyújtják be a végrehajtási programot a hatóságnak. Hozzáfűzte, mind a négy blokk üzemidő-hosszabbításáról közmeghallgatást tartanak majd.

Czibula Mihály elmondta: a korábbi üzemidő-hosszabbítás előkészítő vizsgálatának eredményei jó alapot adnak a mostanihoz. Nincs olyan ismert körülmény, amely kizárná a sikeres üzemidő-hosszabbítást, így nem számítanak arra, hogy az Európai Unió nemet mond a hosszabbítási kérelemre.

Czibula Mihály, az üzemidő-hosszabbítási projekt vezetője Fotó: Polyák Attila - Origo

Három évre növeli az üzemanyagkészlet-tartalékot a Paksi Atomerőmű

Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. számára törvényben előírt kétévi üzemanyagkészletete a jövő év folyamán háromévnyire növeli a társaság, jelentették be a paksi sajtótájékoztatón. Az ukrajnai konfliktusból eredő bizonytalanságok csökkentése, a folyamatos termelés biztosítása, ezáltal pedig Magyarország villamosenergia-ellátásbiztonságának erősítése érdekében a társaság vezetése a meglévő készletek növelése mellett döntött, így mostanra már kb. 2,5 évre elegendő üzemanyag található a tárolóban.

A megváltozott geopolitikai helyzetben ugyanakkor rendkívül nagy feladatot jelentett úgy a beszerzés, mint a szállítás megszervezése is – mindezt azonban olyan sikeresen oldották meg a paksi szakemberek, hogy segítséget tudtak nyújtani másik ország atomerőműve számára is ilyen jellegű feladatok megoldásában.

Megtérülő befektetés

A Paksi Atomerőmű négy blokkjának tervezett üzemidő-hosszabbítása azt jelenti, hogy azok az engedélyezés esetén a 2052-től 2057-ig terjedő időszakig működhetnek, és szolgálhatják az ország energiaellátását.

Dr. Kiss Csaba, az MVM Zrt. termelési vezérigazgató-helyettese Fotó: Polyák Attila - Origo

Dr Kiss Csaba az Origo kérdésére válaszolva elmondta, hogy a több éves üzemidő-hosszabbítási projekt pénzügyi szempontból is bizonyosan megtérül az energiabiztonság elősegítésén túl. A megtérülésre nemzetközi mérőszámok alapján végeztek kalkulációkat. Az Origónak válaszolva kitért arra is, hogy bár a négy reaktor az elmúlt évtizedek folyamatos fejlesztési munkálatai nyomán korábbi névleges teljesítménye fölött is képes termelni, a tervezett üzemidő-hosszabbításhoz kapcsolódó fejlesztések nem kapacitásnövelők, hanem a biztonságos működés feltételeit megteremtők lesznek. A beruházás összességében még mindig jóval olcsóbb, mint új erőművek építése, amellett, hogy Paks I. és Paks II. egymás mellett, de elkülönítetten fog működni.