Hiába ér 222 millió forintot, le kell bontani a szörnyeteg kastélyt

fal, bontás, falbontás, illusztráció, építkezés, munkás
worker with demolition hammer breaking interior wall
Vágólapra másolva!
Egy brit férfi 200.000 fontot (89 millió forintot) költött a négy hálószobás házának felépítésére West Midlandsben, így most már 500.000 fontot (azaz mintegy 222 millió forintot) ér a becslések szerint. Azonban nem volt építési engedélye, ezért a helyi közigazgatási központként funkcionáló Walsall város önkormányzata felszólította, hogy bontassa le.
Vágólapra másolva!

Gurwinder Singh még 2020-ban kezdte építeni a négy hálószobás ingatlant a West Midlands-i Willenhallban. Azonban a szomszédai hamarosan majdnem 100 darab panaszt nyújtottak be ellene az önkormányzat illetékes osztályához, ezért végül elrendelték, hogy bontsa le a félig elkészült házat.

A szomszédok dühét az váltotta ki, hogy az építkezés elmondásuk szerint pokollá tette az életüket, és az egyre nagyobb méreteket öltő szeméthalom pedig már nagyon zavaró volt. Hiába nyújtotta be fellebbezését Singh a tervezési felügyelőséghez, az önkormányzat elutasította és ragaszkodott a bontáshoz. A férfit bírósági eljárással is megfenyegették, ha jövő év áprilisáig nem tesz eleget a végrehajtási felszólításnak. Mostanra az első emeletet már lebontották, amit a Sandringham Avenue környező lakói nagy megkönnyebbüléssel fogadtak.

A kép csak illusztráció Forrás: Shutterstock

A lakók elmondása szerint az építkezés három évig folyamatosan tartott, ami így egy szörnyen kinéző, a szomszédos házak mellett ijesztően magasodó épületet eredményezett. Egy másik súlyos probléma abból eredt, hogy a kétgyermekes ételfutárként dolgozó férfi soha nem kért építési engedélyt a házra, 2020-ban zöld utat csak a meglévő, 1960-as évekbeli ház oldalsó bővítésére kapott. A vadonatúj ház mintegy 200.000 fontba került, és a legnagyobb volt a környéken.

Az önkormányzat azért is rendelte el a bontást, mert az építési engedély csak a már meglévő ház bővítésére vonatkozott, nem egy vadonatúj ház felépítésére.

Az Origo bemutatott egy olyan házat, ami kívülről tökéletes, de belül már nagyon bizarr. Egy férfi ellopta majd eladta egy halott férfi házát, mutatjuk a részleteket.

Forrás: Mirror