Sok élelmiszer csomagolása megváltozhat

Tetra Pak
Vágólapra másolva!
A világ egyik vezető élelmiszer-feldolgozó és csomagolási megoldásokkal foglalkozó vállalata, a Tetra Pak a budaörsi gyárában új nyomtatási technológiát vezet be a Tetra Recart csomagolásoknál. Ezt a csomagolást a vállalat kizárólag Magyarországon gyártja, a karton alapú csomagolás nemcsak a benne tárolt élelmiszer eltarthatósága, de a körforgásos gazdasághoz való hozzájárulása miatt is népszerű megoldás az élelmiszeriparban. Ezt fejleszti most tovább a vállalat – áll a cég közleményében.
Vágólapra másolva!

A vállalat közleménye szerint 2014-2018 között végzett kutatások igazolják, hogy a Tetra Recart csomagolás népszerű a fogyasztók körében: a vásárlók 79 százaléka ezt a csomagolástípust részesíti előnyben a hagyományos alumíniumdobozokkal és üvegekkel szemben. A megoldás

a zöldségek, szószok, levesek, gyümölcsök, bébiételek, készételek és állateledelek számára készült,

és a konzervdobozok szabadalmaztatása óta a legnagyobb áttörés, amit az élelmiszercsomagolásban elértek.

Képünk illusztráció Forrás: Shutterstock

A lézeres technikával lezárt doboz biztosítja, hogy bontatlan formában az ételek eredeti minőségükben akár két évig is eltarthatóak legyenek, emellett pedig könnyű nyitást, használatot és tárolást tesz lehetővé. Emellett az így csomagolt élelmiszerek kevesebb helyet foglalnak, amivel a gyártás mellett a szállítmányozás és raktározás is gazdaságosabbá válik.

Az idén működésének 31. évét ünneplő budaörsi gyár a számos fejlesztésnek és beruházásnak köszönhetően mára megközelítőleg évi 2 milliárd csomag gyártásáért felelős és 46 országba biztosítja a termékek szállítását.

- mondta Wojciech Tatar, a cég Kelet-Európáért felelős Tetra Recart menedzsere.

A vállalat közlése szerint Budaörsön hamarosan elérhetővé válik egy új, a Tetra Recart számára készült nyomtatási technológia is. Ennek segítségével a csomagolást választó ügyfeleknek lehetősége nyílik arra, hogy

a korábbiaknál is egyedibb kartondobozokat tervezzenek, melynek köszönhetően még hatékonyabb módon különböztethetik meg termékeiket versenytársaiktól a boltok polcain.

A budaörsi üzem egyébként más szempontból is kiemelkedik a Tetra Pak gyárai közül. Az Európa szívében található létesítmény felszereltsége 2022-ben ugyanis egy új nyomdagéppel is bővült, 20 százalékos kapacitásnövekedést biztosítva a magyarországi telephelynek.

A budaörsi üzem az egyik legfontosabb gyára a cégnek Forrás: Tetra Pak

A következő generációs berendezés hozzájárult a hazai gyár hatékonyságának növekedéséhez és az energiafogyasztás, valamint a gyártási és technológiai hulladék mennyiségének csökkentéséhez. A budaörsi üzem jelenleg több, mint 500 alkalmazottal a vállalat egyik legfontosabb gyártóegységének számít, áll a közleményben.

A nemzetközi vállalatcsoportnak nem ez az első innovációja. Ahogy arról az Origo beszámolt, tavaly növényi alapú műanyagokat vezettek be egyes gyümölcslevek csomagolásánál. Az italgyártókkal együttműködve, szintén tavaly kezdték meg a rögzített kupakos italdobozok gyártását. Korábban pedig a használt tetrás dobozok lengyelországi újrahasznosításáról adtak hírt, valamint arról, hogy a régióban elsőként kezdték meg a papírból készülő szívószálak gyártását.