Hatalmas változást hoz az egész ország közlekedésében ez az óriásberuházás

Duna-híd Kalocsa-Paks
Vágólapra másolva!
A befejezéséhez közelít Magyarország huszadik dunai hídjának a megépítése Kalocsa és Paks között. Óriásprojektről van szó, kis híján százmilliárd forintba kerül, és hatalmas változást hoz a közlekedésben.
Vágólapra másolva!

A híd összeért – írta ki közösségi odalán Font Sándor. Bács-Kiskun vármegye harmadik egyéni választókerületének országgyűlési képviselője a Kalocsánál épülő új Duna-hídról tett bejelentést.

Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a várakozásokhoz képest jóval gyorsabban halad a híd építése,

amiről az Origo itt írt. Október végén ugyanis a szakemberek még néhány hónapra tették azt az időt, amikor összeérhet a szerkezet. Ez azonban már három héttel később bekövetkezett. A Paks és Kalocsa között épülő új Duna-híd hetven kilométeres kerülő utat rövidít le, ennek köszönhetően Kalocsa és az M6-os autópálya, valamint Kalocsa és Paks között a menetidő hozzávetőlegesen 15 percre csökken.

Az új Duna-híd a magyar Duna-szakasz huszadik átkelője lesz, és várhatóan 2024 nyarára készülhet el a Duna Aszfalt Zrt. kivitelezésében. Az építkezés még 2021 februárjában indult, klasszikus óriásprojektről van szó: a híd 946 méter hosszú, és hozzá kapcsolódóan jelentős úthálózatot is kiépítenek - emeli ki a Világgazdaság.

Az eredeti tervek szerint az átkelő, illetve az azt a környező településekhez és az M6-oshoz kapcsoló 512-es és 5124-es út mintegy 77 milliárd forintból készül el. Ehhez jön hozzá a Duna nyugati partján futó, észak–dél irányú útszakasz, amely Gerjent és Paksot köti össze. Ez az ütem nagyjából 15 milliárd forintból valósul meg. Tehát összességében 92 milliárd forintos fejlesztésről van szó.

További részleteket ide kattintva olvashat a témában.