Kiderült, hogy mi van a magyarországi Spar-botrány mögött - videó

Spar
megújulás
Körmend
Vágólapra másolva!
Botrányos, de legalábbis annak látszó videó jelent meg néhány internetes közösségi felületen. A videó alapján úgy tűnik, a zöldség-gyümölcs kimérős áruk mérlegével manipulálnak, holott a megoldás egészen elképesztő.
Vágólapra másolva!

A Világgazdaság számol be arról a meghökkentő videóról, mely a napokban került fel a legnagyobb közösségi médiás felületekre, így a Facebookra és a TikTokra is. Ebben az látszik, hogy egy vásárló az egyik legnagyobb magyar boltlánc üzletében vásárol, és különös jelenséget rögzített.

A november elején feltöltött rövid felvétel óriási nézettséget ért el a Facebookon. Azt rögzíti, hogy az egyik magyarországi SPAR üzletben a vásárló egy fürt banánt helyez a bolt hivatalos mérlegére, ami először 0,944 kilogrammos súlyt mutat. Aztán a vásárló eltávolít egy műanyag védőburkolatot a mérleg lapjáról, újra ráhelyezi ugyanazt a fürt banánt, a mérés pedig már csak 0,844 kilogrammot ad, vagyis éppen tíz dekával kevesebbet, mint először.

Mutatjuk a botrányos - de inkább csak annak szánt - vásárlói tapasztalatról készült felvételt:

A vásárló értetlenkedve tárja szét a kezét és valóban: a videó összességében azt a hatás kelti, hogy a bolt mérlegei csalnak, a 0,844 kilós banánt 0,944 kilogrammra méri, és a műanyag védőburkolat súlyát is a fogyasztóval fizettetik meg.

A bejegyzésre több száz komment érkezett. Sokak szerint előre kitervelt rablás történik, de a másik tábor szerint a videót készítő vásárló hibázott, és nincs tisztában vele, hogyan működik egy bolti mérleg. A lap ezért megkereste a SPAR Magyarországot, hogy tisztázza a helyzetet.

A cég részéről Maczelka Márk, a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. kommunikációs vezetője reagált.

A válaszából egyértelműen kiderült, hogy a videón látottak valóban csalást rögzítenek, csakhogy egyáltalán nem a bolt részéről, hanem éppen ellenkezőleg.

A zöldség-gyümölcs mérlegek ugyanis úgy vannak beállítva (szakszóval: tárázva), hogy azok a műanyagból készült védő lap súlyát is beleszámítva mindig nulla grammról indítsák a mérést.

Tehát a felvételen lemért banán valódi súlya tényleg 0,944 kilogramm, és nem pedig 0,844 kilogramm.

Amennyiben viszont valaki eltávolítja a műanyag védőburkolatot, akkor a mérleg nem nulláról, hanem kvázi mínusz tartományról indul.

– fogalmazott határozottan a SPAR kommunikációs vezetője. Lelepleződött tehát a rejtély, ahogy azt sokan sejtették, nincs manipulálva a mérleg az áruházlánc boltjaiban.

További részletek ide kattintva olvashatók.

Cikkünk kiemelt képén az áruházlánc egyik üzletének zöldség-gyümölcs osztálya látható.